Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)

ÉRTEKEZÉSEK - Kalóz Sándor: A Tisza holocén kori mederváltásai Tiszaföldvár környékén

ER TEKEZESEK " Anikó kutatási eredményei is (2. táblázat). Az általa továbbfejlesztett, finomított Arvicolahumiditás-görbe jelzi, hogy a holocénnek ebben a szakaszában jelentős csapadékingadozások történtek. Következtetései felhasználásánál abból a feltevésből kell kiindulnunk, hogy az általa kutatott. Dunai vízgyűjtőhöz tartozó terület törvényszerűségei a Tisza vízgyűjtőjén, Tiszatoldvár környékén is érvényesek. A fent elmondottak alapján a legkülső kanyar intenzív működése, az egyre pozitívabb csapadékmérleget mutató (3500—3000 éve) időszakra tehető. A növekvő vízhozamok miatt a víz még a kanyar medréből is kilép. Ez az állapot addig tart, amíg a bevágódás olyan mértékű lesz, hogy a meder képes befogadni a vízmennyiségtöbbletet. A löszhátat az Erhalom-szigettel összekapcsoló keskeny földnyelvet (200 m) az ismétlődő áradások átréselik. Az itt kialakuló, alacsonyabb talpszintű „vápa", a kanyar és az Ér-halom keleti oldalán haladó kanyar közötti túlfolyóként működik. Az átzúduló víz az Érhalom-kanyar távozó ágát duzzasztja, hozzájárul az 1 km hosszú, egyenes és különösen mély (81 m-es alapszintű) meder építéséhez. A kanyar létét veszélyezteti a szárazabbá váló klíma, a csökkenő vízhozam és főleg a virághegyi szakaszon a mederfeltöltődés. Árvizek ugyan vannak, de ezek hatását a túlfolyó („vápa") kiiktatja. Ez a hatás is a kanyar távoli szakaszán jelentkezik. Több tényező eredője következtében eljön az az idő, amikor a kanyar már nem szállít vizet és hordalékot az Árvád területére, tehát a Székestóba sem (3000-2800 éve). Talán már el is fáradt a figyelmes olvasó. Reményvesztetten teszi félre olvasmányát. Most sem tudta meg, hogy 150 éve honnan volt vize a Székestónak. „Még egy kis türelem és kitartás" — mondtam magamnak én is — „Még van 3000 évünk." Majdcsak kiderül, hogy írói túlzás, csacska mese vagy hiteles közlés Palugyay Imre a „Legnagyobb szárazságban sem kiszáradó Székestóról" szóló leírása. Nagy-háttól keletre újabb és újabb, egymástól elég nagy távolságra induló íveket fejleszt a folyó. Itt tehát működik a kanyar (2. térkép). Az ívek visszatérő ágai csomózódnak. Vizük most is a Sebes-foknál folyik vissza a Tiszába. A Laposon az egyre táguló kanyarok nyomát nagy, szélesen elterülő hátak őrzik. Már a külső ívek fejlődése folyik, amikor ismét csapadékosabbra vált a klíma. Újra jut víz a Remény út—Szikkert—Aranykert úti mederbe (3. térkép). E meder Virághegy—Bátorkapu közötti része száraz időszakban némileg feltöltődött. Ennek újramélyítésével „nem kínlódik" a folyó, erre nincs is szüksége, mert lerövidítheti az útját: a Laposon ekkor épülő ív vonzásába kerül, Virághegy I.—II. út között új medret épít. A Barta sarokhoz tartozó meder kiépültsége arra utal, hogy a csapadékos időszak végéig itt folyt a Tisza. A kanyar Tiszához visszatérő szakasza, a Barta sarok—Sebes-fok vonal lesz, ez később beépül a rendszer Laposon lévő, legkülső ívébe. A bronzkor végére a Tisza eléri kanyarfejlesztő képességének határát. Folyamatosan csökkenő vízhozama medrének bevágódása miatt sorra lefűzi kanyarulatait, rövidíti futását. E folyamat részeként hagyja el a Remény út—Aranykert út—Barta sarok szakaszt is. A laposi rendszer utolsó fejlődési szakaszából visszamaradt övzátonyok, a „vápa" és a kanyar Remény úti indulópontjának egyaránt 83 m-es magassága jelzi, hogy ez a határérték. Amikor tartósan ennél alacsonyabb középvízszintek alakulnak ki, már csak a Laposon él a kanyar. De itt még aktív! Megépíti legkülső ívének a hiányzó részét: a Remény út—Barta sarok között. így teljessé válik a „grandiózus" cibaki kanyar. A felső „belépő" pontjától 30 km-t vándorol a víz, amíg eléri a Belső-Sáp felőli alsó „kilépő" pontját. Ebben a formájában még hosszú ideig él, Laposi külső ívét mélyíti is. Erre utal, hogy feltöltődése ellenére 82 m-es a mai meder talpszintje. A kanyarulatok utóélete Lerövidül a kanyar A viszonylag rövid ideig tartó száraz periódusban a Remény útig tartó szakaszon van víz. A Tiszaföldvárt övező kanyarulatok 1500— 1800 éve még élővizek voltak. Ezt támasztják alá a téglagyári szarmata (3. térkép, 5.) és a „vápa" mentén előkerült gepida régészeti lele22