Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)

SZEMELVÉNYEK A MÚZEUMALAPÍTÓ ÍRÁSAIBÓL - Dr. Varga Lajos: Munkásgimnázium Mezőtúron

TISZA VILÁG V. az ismereteket nyújtsa főbb vonásokban, ame­lyeket a középfokú iskolákban, u. m. gimnáziu­mokban, reáliskolákban, polgári és szakis­kolákban tanítanak. — E szép és amellett or­szágosan kiváló fontos célra törekvést méltán megilletheti minden dicséret, minden ma­gasztalás. Mert valóban lehet-e magasztosabb gondolat, mint nemzetünk oly nagy népességű táborát, mint a munkásosztály, a tudásterjesztés eszközeivel oly módon emelni, hogy szellemi s erkölcsi, valamint anyagi ereje megkétszere­ződjék; értelmi színvonalának emelésével ne maradjon mögötte a kizárólag hivatásuknak élő iskolavégzetteknek s így jelentősebb szerepet biztosítson a jövendő társadalmi alakulásában, az új Magyarország kiépítésében, a sokáig elnyomatásról panaszkodó osztálynak éppen a tanultak, az iskolavégzettek tábora." Az alakuló összejövetelt dec. 10-én d. u. 5 órakor tartották a központi elemi iskola nagy­termében. Megállapodtak, hogy az előadások a következő időpontokban történnek: kedden 6-7-ig egészségtan (dr. Bordács István orvos), 7-8-ig magyar nyelv lesz (dr. Mezey Sándor főgimn. tanár), pénteken 6-7-ig számtan (dr. Biatsy József főgimn. tanár), 7-8-ig német nyelv (Fehér Géza felsőbb leányiskolái tanár). Vasárnap 6-7-ig földrajz (Szakács György főgimn. tanár), 7-8-ig történelem (Keller Imre felsőbb leányiskolái igazgató). A beiratkozot­tak kötelesek — a német nyelv kivételével az összes többi tárgyakat hallgatni. A tanfo­lyam ingyenes, csupán 1 korona beíratási díjat kell fizetniük a résztvevőknek. Az előadások tartását eredetileg csak egy helyen, a gimná­zium tágas rajztermében tervezték, de már ezen első alkalommal olyan nagy voll jelentkezők száma, hogy rögtön elhatározták a tanfolyam kettéválasztását. A bcntin kívül egy másik részleg indítását is tervbe vették az újvároson. A megalakulásig a Munkásgimnáziumba 85-en iratkoztak be, név szerint a következők: „Gyalog János városi tanácsos, Takács Lajos takarékpénztári tisztviselő. Buzi Lajos városi iktató, Tőrös Sándor irodatiszt, Dobos János ács- és kőművesmester. Varga Lajos, Pá­lyi Sándor ácsok, Kun Zsigmond, Szűcs Sándor kovácsok, Florváth Károly, Szilágyi István kőművesmesterek. Szilágyi József szobafestő, Sturcz Antal asztalos, Fadgyas Ferenc, Kiss Lajos lakatosok, Kiss Gyula, Kovács Lajos géplakatosok, Hegyi Lajos szabó, Sándor Ist­ván, Kis Kálmán, Molnár Gábor, Szűcs József cipészek, Debreceni Elemér papucsos, Grün­wald Adolf pipakészítő. Bogyó András korsós, D. Molnár Mihály, Posta Albert takarékpénz­tári szolgák, Szabó Antal iskolaszolga, Szo­kolay János városi dobos, Bajkai Mihály fogházőr, Kádas Tamás tűzoltó, Molnár Meny­hért kötélgyártó. Kovács Lajos kútásó. Bodnár Károly vincellér, Csala György, Makra Bálint gazdálkodók, Sőrés István, Szabó András, Ignáczi András szőllőmunkások, Körmendi Cs. István, Patkós Bálint, Tóth Antal, Fadgyas Sán­dor, Gedei István, Farkas Zsigmond, Csurgó Zsigmond, Sipos Károly, B. Tóth Mihály, Kara János, Pályi János, C. Nagy Sándor, Papp Jó­zsef, Takács Imre, Törjék István, Szűcs Lajos, Kegyes István, Varga Sándor, Török Pál, Ökrös Sándor, Benedek Lajos, N. Szabó József, Oláh István, Patkós Gábor, Sőrés István földmű­vesek; Sipos Mihály, Ny. Szabó József, K. Szabó József, Molnár Mihály, Korom Kálmán, Csurgó Gábor, Szűcs Mihály kőművesek; Fadgyas Károly kőművessegéd; Mészáros Já­nos napszámos; Kovács Antal, Szatmáry János, Szűcs Gábor, Veres Lajos, Köteles Imre, G. Szabó Gábor, Fekete Balázs, Egei Lajos, Mi­hály Bálint, Lénárd József, Tor Sándor, Szonda János, Oláh Imre földmunkások." (Mezőtúr és Vidéke, 191 1. dec. 17.) Az érdeklődés valóban oly nagy volt, s a jelentkezők száma olyan magasra emelkedett pár nap alatt, hogy a párhuzamos tagozatot meg kellett indítani. A Mezőtúr és Vidéke 1911. dec. 24-i szá­mában így ír: „A munkásgimnázium látogatá­sának fontosságát oly számosan fogták fél az érdekeltek közül, hogy szükségesnek mutatko­zott a jelentkezőket két csoportba osztva ta­nítani. A nagyobbik rész, mintegy 80 tanuló, a belvárosban, a kisebbik, mintegy 40 tanuló, az újvárosban nyer az esti órákban oktatást. Az újvárosi ref elemi iskola nagytermében f. hó 16-án volt a tanfolyam megnyitása. Borsos Károly főgimn. igazgató, a munk. gimn. ta­nulmányi igazgatója világos fejtegetéseiben ismertette a tanfolyam célját, idejét és esz­közeit." .. .„Az újvárosi tanfolyamon előadókul a tanulmányi igazgató a következőket kérte fel: Lányi Lajost a történelem, Ince Istvánt a földrajz, dr. Kelemen Adolfot az egészségtan,

Next

/
Thumbnails
Contents