Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

ÉRTEKEZÉSEK - Berta Ferenc: Fény - kép - történetek. Király Lajos fényképész, festőművész, mellesleg tartalékos százados

ÉRTEKEZÉSE K 4. kép. Soós József és tiszafoldvári tanítványai (1930 k. — magántulajdon) abban a házban. Az itteni műtermet apám saját két kezével építette. Üvegfala volt, meg félig üveg volt a teteje is. Akkor még nem volt villany és csak napfénynél lehetett fényképezni. Függö­nyök voltak és azzal lehetett irányítani a fényt. Aztán a Bajcsi-Zsilinszki úton épített egy házat. A régi műterem fala még mindig meg van. Ide 1940-ben költöztünk. Mint gyereket mindig vitt magával. Végig jártuk a környékbeli kastélyokat, amik itt vol­tak. Mindig azt mondta, hogy lássam meg az óriási különbségeket. Lehettem úgy tíz éves. Mindig megkérdezte, hogy mi a véleményem. A kastélybeli, meg az azon kívüli életről. Egyszer, mikor az egyik kastélyban voltunk, azt mondta, hogy mehetek körülnézni, ott a cselédházak között. Emlékszem, hogy a gyerekek körbe­vettek engem, megnézték a lábamon lévő lakk­cipőt, meg a fehér zoknit, a szép bársonyruhát rajtam. Hát ilyet nem is láttak szegények. Az egyik kislányt megkérdeztem, hogy bemehet e hozzátok, azt mondta, hogy persze. Közös kony­ha. Na most meg a szobák olyanok voltak, hogy középen volt egy farúd. Kérdeztem, hogy az minek oda? Azt mondta, hogy egyik oldal a mi szobánk, a másik oldal egy másik család szo­5. kép. Családi karácsony (1932 — magántulajdon) 90

Next

/
Thumbnails
Contents