Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Bagi Gábor: Adalékok a nemesi családok történetéhez a török hódítás előtti Tiszazugban

I ERTEKEZESEK Jóval érdekesebb ennél a Tiszazug északi fele, bár innen csak 1258-ból származik az első adatunk. Eszerint a Nagyrév melletti Sápon az örökös nélküli Szolnok nembeli Gwrgán javait a pesti domokosokra hagyta, akiktől 1258-ban megvette ezt a Monostorossápot révjével a határos Sápon lakó Gyürki Tivadar, Miklós, János és Lőrinc 7 márka ezüstért/ Az oklevél szerint a Gyürkiek is a Szolnok nem tagjai voltak, azaz Nagyrév környéke 1258-ban már régebbtől a Szolnok nemzetség birtoka lehetett, sőt talán még a Sápon közvetve említett monostor is hozzájuk köthető. Az itteni birtok ugyan látszólag kevés, ám ha figyelembe vesszük, hogy a tiszai Szolnok megye területén csak ez az egyetlen ingatlana ismert a Szolnok városnak és a megyének nevet adó nemzetségnek, az mindenképp elgondolkodtató. A nem őse a XI. század első felében élt Szolnok ispán lehetett, aki a várispánságot is létrehozta. Szent István halála után két Szolnok ispán ismert. A vár és a megye névadója az első lehet, a neve török eredetű, 'követ, szószóló' jelentéssel. Ez Orseolo Péter király főembereként 1046-ban, a pogánylázadás idején Buda mellett, a püspöki kar zömével halt keresztényi vértanúhalált. A hazai források a XIV. századig nem említik, de megteszik ezt a német Altaichi Evkönyvek: „A főemberek közül az egyik, Szolnok nevezetű, akit minden módon megkínoztak, azért távozott ebből a világból, mert korábbi hűségét becsben tartotta, s Péter iránti hűségét ebben az időben is megtartani kívánta."

6 Az 1358 körül keletkezett Képes Krónika Szolnok haláláról egy érdekes epizódot is megőrzött: „Beneta kivételével ugyanis mindnyájan [a püspökök] vértanúkká lettek, Zonuk ispán is, aki paripáján a Dunába ugorva úsztatott, s akit aztán egy ladikon arra jövő Murthmur nevű férfi felvett a ladikjába, hogy megmentse őt a haláltól. Ezt a Murthmurt ugyanis Zonuk ispán keresztelte meg. Midőn azonban meg akarta menteni az említett ispánt, az eretnekek halállal kezdték őt fenyegetni, ha nem öli meg Zonuk ispánt. Fenyegetéseiktől félve Murthmur kardjával leszúrta az ispánt a ladikban."

7 E történet jól kiegészíti a Gellért legendák és az Altaichi Évkönyv adatait, és aligha a Képes Krónika írójának költött története. Talán a Szolnok ispántól származó Szolnok nem hagyománya maradt fenn, bár Egernél kimutatható, hogy ott az 1046-os vértanúknak utóbb külön kultusza volt, így az egyház közvetítő szerepe sem vethető el. Szolnok a feudális állam szervezője, védelmezője és az új vallás terjesztője volt, és az István-kori ispánok utolsó generációjához tartozhatott, aki a királyt túlélve még országos tisztet viselt. Születése a X/XI. század fordulójára tehető, így jelentős posztra az 1030-as évek elejétől kerülhetett. Szolnok egyszerre lehetett Péter király megyésispánja és főméltósága. Az István-kori ispánságok közül kezdetben leginkább talán — a Pest megye tágabb körzetét egyesítő — Visegrád élén állhatott (vagy kezdetben itt tevékenykedett), melyhez Buda és Szolnok környéke, és Esztergom királyi székváros is tartozott. így közreműködhetett a Buda környéki térítésben, de a szolnoki vár építésében és az ispánság szervezésében is. A vértanú Szolnok utódai bizonnyal jelentős adományokat kaptak, és az 1050—1060-as években komoly tiszteket tölthettek be. Bártfai Szabó László úgy vélte, a szolnoki vár környékén a XI. században a nemzetség jelentős földeket bírt, Györffy György szerint nemzetségi monostorukat Tenyőn hozhatták létre, amire a nem tagjai között előforduló Theneu név is utal." A másik Szolnok ispánt (akit az első közeli rokonának, leszármazottjának tartanak) 1074ben említik I. András gyermeke Salamon király, valamint I. Béla fiai Géza, András és Lantpert trónharcában. Ez a Szolnok két másik ispánnal a kemeji csata során elárulta urát, Géza herceget. Mivel a háború a Béla-fiak sikerével végződött, és az Árpádházi királyok vonalát is ők vitték tovább, az árulás bizonnyal birtokaik zömének elkobzásával, és a hatalmi elitből való kiesésükkel járt, amire a kemeji csatával kap5 BENEDEK Gyula 1991. 229. (Dl. 42.317.1—42.317.2.) 6 KRISTÓ Gyula 1999. 256. 7 Képes Krónika, 84. fejezet. 8 BÁRTFAI SZABÓ László 1938. 507—535. 96