Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Szabó László: Balogh László, a nyelvész
TISZA VIL ÁG IV. t azonnal munkához látott, s elkezdte a község, majd a környező falvak bel- és külterületi neveinek összegyűjtését. Még nem jelent meg, de ismert volt Zala megye földrajzi neveinek nagy munkája, amely elindította a földrajzi név gyűjtésének nagy mozgalmát. O finnugristának készült, s vogulul, finnül Kálmán Béla professzor úrtól és adjunktusától, Andrássyné Kövessy Magdától tanult, mint tudjuk nem is eredménytelenül. Kálmán Béla azonban nemcsak a finnugrisztika kitűnő művelője volt, hanem a névtan, ezen belül a földrajzi nevek kutatásának jeles képviselője is. Az 1962-ben megjelent Nevek világa című könyve sikerkönyvnek számított. Több, új nevekkel, névmagyarázatokkal mindig bővülő szövege több kiadást is megért, ami nyelvészeti munkáknál eléggé szokatlan. Egy olyan helyen, ahol nem voltak meg a tudományos kutatás feltételei, nem volt könyvtár az volt az egyetlen lehetőség, hogy néprajzi módszerekkel gyorsan, nagy mennyiségű anyagot tárjon fel, s abból dolgozzék. A földrajzi nevek gyűjtése korigény volt, úgymond a téma a levegőben volt. Kálmán Béla névtani érdeklődése, névmagyarázatai minden bizonnyal hatottak rá. A magam példája igazolja, hogy tanítványait efelé terelte maga is. Végül, ha be akart illeszkedni abba a közösségbe, ahová került, keresve sem lelhetett volna különb eszközt arra, hogy a táj múltjával, jelenével, közössége történetével megismerkedjék, s az ismeret jogán elfogadtassa magát, mint tanárt is. A tiszai táj szülőföldjét, a Szamos mentét idézte fel, otthon érezte magát, annyira, hogy szerelmét is ide próbálja csalogatni, annyira, hogy végleges lakóhelyének szánta, s melyet visszásságaival együtt is így lát: — Oly jó pég itten! Jók az emberek. Szebb itt a szép, mint másutt, Forróbb erre a szeretet (Hívogató — S. Ibolyának szeretettel) Gyűjteménye cédulákba rendezve, gondos, apró betűs írással letisztázva falvanként volt együtt. A neveknek a Zala megyei követelménytjóval meghaladó adatolásával, illetve az erre való törekvéssel találkoztam. Sokkal differenciáltabb hangjelölést alkalmazott, s egész apróságokra is kiterjedt a figyelme. Az a hang hosszabb, illetve hangsúlyos ejtése, alacsonyabban és magasabban képzett változatai, a diftongusok következetes jelzése. Véleménye szerint Tiszaföldváron a régi, már a XVIII. században itt élt családok leszármazottainak nyelve felekezetenként (református, katolikus, evangélikus) apró, éppen e hangjelöléssel megfogható eltérést mutat ma is. Nehezen látta be, hogy ilyen követelményt nem támaszthatunk, ha azt akarjuk, hogy létrejöjjön egy országos adattár, hiszen nincsen elég erre alkalmas, felkészült gyűjtő. Nem érhető el egy ideális szint. Én jártam Sebestyén Árpádhoz nyelvjárás gyűjtő kurzusra, de arra sem mertem vállalkozni, hogy az SZMNA két nyelvészeti kérdését kitöltsem. Mint már említettem Szolnok megye járásonként kívánta megjelentetni a földrajzi neveket, s a közigazgatási határokat nem fedte pontosan az általa gyűjtött terület. Itt pótolni való lett volna. Sajnos, mindez elmaradt. Ám, hogy mit veszítettünk, azt akkor tudhatjuk meg, ha kezünkbe vesszük Földrajzi névadás Szamosszegen című, 1968-ban készült pályázatát, amelyet a Jósa András Múzeumba küldött be és ahol, ha nem is maradéktalanul, de jobban érvényesíteni tudta szempontjait. A debreceni tanszéken Sebestyén Árpád irányította a névtani kutatásokat, s egyben ő szerkesztette akkoriban a tanszék Magyar Nyelvjárások című egyetemi évkönyvét, amelyet még Csűry Bálint indított útjára. Ebbe a munkába vonta be, mint külső munkatársat, gyűjtőt, az akkor még Debrecenben élő Balogh Lászlót és biztosított számára fórumot is. Ezek a személynév, ragadványnév, állatnév gyűjtései a tanszék adattárába kerültek és beolvadtak a különböző kiadványok, szótárak, földrajzi név kiadványok anyagába. b) Szamosszeg nyelvjárási sajátosságainak kutatása. Balogh László Debrecenben született, de tíznapos korában édesanyjával már Szamosszegen élt, magát annyira odavalónak érezte, hogy Szamosszegi Balogh László néven rendezte kiadandó versköteteit sajtó alá, s mindig a Szamoshátat tekintette szülőföldjének. Mikor Tiszaföldvárról elüldözték, itt próbált menedéket találni. Gyönyörűen beszélte ezt a jellegzetes tájszólást, de sohasem kérkedett vele, nem játszott rá. Természetes anyanyelve volt, s mikor nem maradt más lehetősége e kis falu nyelvének, kultúrájának megőrzése lett élet53
