Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Faragó József: Városias elemek a régi TiszatÖldvár falusi társadalmában (Szociografikus gondolatkísérlet a felejtésről)

TISZAVILÁG IV. vót" .. .Hát rég volt, rég volt, de igaz volt, igaz volt. Ez volt." A túlélő édesapja cipész volt. A harmincas évekre így emlékszik a filmben Köves Mihály: „Apám sokat dolgozott. Anyám is. Volt ott egy cipőfelsőrész készítő, ahová alkalomszerűen eljárt. De nem volt annak sem folyamatosan munkája, így nem tudta őt foglalkoztatni. Apám kora reggeltől késő estig dolgozott. El kellett tartani egy négy tagú családot." Érdekes módon a találkozás a régi ismerősökből is előhozta az emlékeket. Az azóta már elhunyt Lakos Mária barátnője volt Köves Mihály húgának, ő meséli: „Összeköttetésben álltunk, mert az édesapja, meg apukámék barátságban voltak. Iizidor bácsi, a Miskának az édesapja cipész volt. Ő csinálta anyukámnak a cipőit. Mert bütykös lába volt. Olyan puha, vékony, zsevró (sevró) bőrből mindig ő csinálta. Amikor bejött az a rendszer — vagy micsoda —, amikor már nem csinált cipész cipőt, hanem venni kellett a boltban, mindig emlegette anyuka, hogy olyan cipőm sose lesz, mint amilyet Kuschner bácsi csinált. Az olyan nagyon finom, puha volt. Ezekre emlékszem... Meg arra, hogy hol laktak. Jártam oda játszani hozzájuk, Pannihoz. Őt is átengedte az apja néha, de ritkán. Inkább én mentem." Az elbeszélésekből kitűnik, hogy a zsidók korántsem éltek elszigetelten Tiszaföldváron a harmincas években. Barátkoztak, összejártak szomszédaikkal. A gyerekek gyakorlatilag az 1944-es évig együtt játszhattak, szüleik nem tiltották őket. Ehhez nyilván az is hozzájárult, amiről Köves Mihály úgy beszélt: „a zsidó ünnepeket megtartottuk, tudomásul vettük, hogy van. Esetleg elmentünk a templomba." Tehát az ortodox előírások szigorú betartása, életvitelbeli szabályai nem voltak feltétlen jellemzőek erre a közösségre. Érdekes adalékkal szolgált ehhez egy asszony (Danku Sándorné), akit az utcán egy régi zsidó ház előtt szólított meg a visszatért túlélő: „Én nekem is voltak ismerősök. A Mezei néniék. Meg a sarkon a Stetterék. Mind aranyosak voltak. Tiszteletben tartottuk egymást. Mi még kislányok voltunk. Emlékszem, úgy vártuk a Húsvétot, amikor a pászkát hozták. Mert minden családtól kaptunk." Ehhez tette hozzá Köves Mihály: „Nem csak maguk kaptak pászkát, hanem mi meg sok családtól kaptunk disznótorost. Mert az is szokás volt." A helyi sportéletnek is fontos szereplői voltak a zsidó fiatalok. A filmben ketten is egykori csapattársukra ismernek Köves Mihályban. Lássunk előbb egy utcai jelenetet: — „Jól vagy Misi? — kérdezi Danku Sándor. — Jól. — Hát 24-es vagy te is? — 22-es! — Akkor öregebb vagy! — Hát, édes öcsém! — De jól tudtál futballozni. — Na tessék, emlékszik a focira! — Váradi Pisti... — Te meccs van máma? — A, nincs! — Pedig azt hittem, hatvan év után én rúghatom a kezdő rúgást." De az azóta elhunyt Sági Bandi bácsival is csak a fociról tudtak beszélgetni az utolsó találkozásukkor: — „Mondjál már magadról valamit Bandi, az Isten áldjon... — Magamról? Összeestem. Semmi vagyok. — Ne már... — Komolyan... — Hát akkor hol van az a csodálatos bal lábad, amelyikkel kicseleztél mindenkit? — Már sehol sincs... Te meg a legjobb voltál, tudom. Huncut voltál... Jobbra tetted, balra vitted, tudom... — Nagy cselek voltak..." És ne feledjük, a Tiszafoldvár és vidéke színes hírei közül a már említett híres cibaki verekedés, amikor a győztes földváriakat alaposan helybenhagyták a helyi szurkolók és játékosok — a Köves Mihály által felsorolt neveket a korabeli tudósítással összevetve — keresztény és zsidó földváriakat egyaránt érintett. Meghatóak a búcsú jelenetei. Ahogy az előbbi asszony (Danku Sándorné) mesélte: „És nagyon emlékszek, amikor Mezei néniék elköszöntek. Átjött Mezei néni és édesanyámmal egymás nyakába borultak, hogy... Nem tud mit tenni az ember... így történt. Ez egyszerű volt, mert el kellett menni. És akkor átjöttek elköszönni." De olyan is akadt, aki — történelmi véletlen folytán — a zsidók későbbi sorsába is bepillantást nyert. Érdekes módon, a film bemutatója után pár évvel elhunyt Murvai György cuk153