Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Ferenczi György: A Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Kollégium hat évtizedes tevékenységeinek értékei

i L OKAIJ PA TRIO TAK TOLLABOL hivatkozások közlésétől. A szerzők alapvető forrásul az iskola évkönyveit, iratanyagát és tanügyi dokumentációját használták fel. Kö­zülük is kiemelkedő jelentőségűnek tekinthető a félévszázados évforduló alkalmával kiadott Évkönyv forrásanyaga. Tisztel t Hal Iga tó im! Az iskola alapításának 50. évfordulóját nagyszabású rendezvénnyel és reprezentatív jubileumi évkönyv kiadásával ünnepeltük meg. Ez illett a közfelfogás által is kereknek tekintett félévszázados évfordulóhoz. Természetesnek tekintettük a 60. évfordulóról való megemlé­kezést is, de úgy gondoltuk, hogy ennek közép­pontjába az intézmény értékeinek bemutatását helyezzük. Az iskola hat évtizedes tevékenysé­gében felmutatott értékek a magyar közoktatás alakulásának részeként és a közoktatás-politi­kai intézkedések hatásaként, valamint az azok­ra való helyi reakciók eredményként formálód­tak. Ha ezt a megállapítást evidenciaként kezel­jük, akkor nyilvánvaló, hogy úgy tudjuk ezeket az értékeket egy ilyen ünnepi ülés keretében hatásosan és érthetően bemutatni, ha képet kap a hallgató az egész magyar közoktatás hat évtizedes átalakulásáról is. Ezért kértük fel a már elhangzott előadás megtartására Dr. Né­meth Andrást, az ELTE professzorát. Azt is természetesnek tekintettük, hogy az ünnepi ülés keretében önálló előadás témája legyen az iskola megalapítása történetének bemutatása. Az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi és intézményi vonatkozásaival pedig azért fog­lalkozunk, mert szeretnénk, ha még ismertebbé válna az, hogy az iskola tanárai és tanítványai milyen jelentős szerepet vállaltak az akkori népmozgalomban, a diktatúra elleni protestá­lásban. Ezzel együtt azt is szeretnénk mind többekben tudatosítani, hogy az előbb említett résztvevők közül többen is megszenvedték a forradalmat követő megtorlásokat. Az utóbbi két témának a feldolgozását és előadását tuda­tosan bíztuk tanulókra. Úgy gondoltuk, hogy egyrészt hasznos a számukra, ha elsajátítják a kutatás, a feldolgozás és a fogalmazás forté­lyait, másrészt hozzásegítjük őket ahhoz, hogy még erősebben kötődjenek az iskolájukhoz. Az 1990. november 10-én alakult Tiszaföld­vári Diákok Baráti Körének közel két évtizedes működése, az évfordulóra elkészült kiadványa részét képezi az iskola értékeinek, és jól is reprezentálja azokat. Mindazok, akik a Hajnó­czyban tanultak, tanultunk, tanulnak, akik itt dolgoznak vagy dolgoztak — összetartoznak, összetartozunk. Ha az említett körben létezik ez az összetartozás, ez már önmagában is értéke egy iskolának. Ez az érték megvan ebben az intézményben. A mai összejövetelünk érzését és hangulatát Tóth Árpád szavaival tudom leginkább kife­jezni: „ Ma összegyültünk e szelíd szigetre. Melynek vihar nem rontja falát. Ma összebújtunk szépen a szívedre, Mint anya szívére a kis család. " Tisztelt Ünneplök! E rövid bevezető után rátérek érdemi felada­tomra, az intézményünk hat évtizedes tevé­kenységének és értékeinek bemutatására. En­gedjék meg, hogy gondolataimat egy Németh Lászlótól vett idézettel kezdjem ismertetni: „A pedagógusi hit, mely inkább természet, mint nézet dolga, kettőt tételez fel: hogy az emberek (az eddiginél különbbé) nevelhetők, s hogy (az eddiginél többre) taníthatók.". Úgy gondolom nem véletlen az, hogy iskolánk nevelőtestülete Németh László eme gondolatát választotta a 90-es években pedagógiai hitvallásának. Mind­nyájan megéreztük és megértettük akkor, hogy a Hajnóczy pedagógusai az intézmény szüle­tésétől kezdve e pedagógiai filozófia jegyében tevékenykedtek. Hozzáteszem tevékenykednek azóta is, és remélem, hogy így tesznek ezután is. Hatvan év nagyon sok idő, még egy éltes kort megért ember életének is a java részét teszi ki. Egy iskola életében is hosszú időszaknak számít. Az időszak hosszúságához mérhető az iskola életére, tevékenységére állandóan hatás­sal lévő társadalmi-politikai folyamatok bo­nyolultsága is. A gimnázium létesítésének ideája közvetlenül a II. világháború után, az ún. koalíciós időszakban született meg, György Józsefnek, az intézmény első igazgatójának a fejében. Az iskola megalapításának időpontja (1947. augusztus) még szintén a koalíciós idő­szakra esett. A második tanév azonban már az 130

Next

/
Thumbnails
Contents