Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Németh Gyuláné Kalóz Márta: Séták Tiszaföldváron 1939 - 40 környékén

« LOKALPATRIOTAK TOLLABOL Ismét egy kovácsműhely következett, a Bognáréké. Talán ez a műhely dolgozott legtovább, mert itt a tiú folytatta apja mesterségét. Egy unoka is kovácsmester, de ő már nem ebben a műhelyben dolgozik. Néhány házzal kell csak tovább sétálnunk, máris egy újabb műhely előtt állunk. Gáspárék bognárműhelyében apa és fia együtt dolgozott. Ma csak lakóház. Közvetlen szomszédjuk volt Kósa Károly, aki egylovas kocsijával hordta az üzletekbe, a saját töltötte szódavizet. Nagyon sajnálom, hogy egyetlen üveg sem maradt meg nálunk, pedig az üzletünkben sokat eladtunk. Ma már nyoma sincs a szikvízüzemnek, új ház épült a helyén új tulajdonosának. Az Öregkör következik az épületek sorában. Még elemi iskolás voltam, amikor emlékeim szerint egy március 15-én a református templom előtt szentelték meg a kör új zászlóját. A zászlóanya dr. Gál Lajosné nagytiszteletü asszony volt. A szentelést dr. Gál Lajos nagytiszteletü úr végezte. Ö volt akkor a település parókus papja. Egy fényképet őrzök erről a szertartásról. A képen én magyar ruhában állok és furcsa módon csak sejtem, hogy szavalhattam, mert a szokatlan előkészületekre tisztán emlékszem. Az öltözködés után, életemben először anyukám bepúderezte az arcomat, hogy eltakarja a rajta, isten tudja hogy keletkezett, orromtól a fülemig húzódó, mély csikarást. Ez aligha történt volna, ha nem vagyok szereplője az ünnepségnek. Még ma is emlékszem a szép, díszes dobozra, szinte érzem a púder illatát. Végre egyszer én is hozzájuthattam a szépítőszerhez, amit addig csak nézegethettem. Valami márkás termék lehetett, mert nem túl régen reklámújságban láttam ugyanazt a dobozt. Nagy, jónevű cégek szokták évtizedeken keresztül megtartani ugyanazt a csomagolást. No még egy emlékkép és érzés a zászlószentelésről. Az ünnepség vége felé hideg, szélkergette, sötét felhők borították be az eget és olyan hófergeteg szakadt ránk, amire igazán nem számítottunk. Az ünnepségnek gyorsan véget vetettek és én vacogva, megdermedve futottam haza. Még szerencse, hogy közel laktunk. Talán 1948-ban, esetleg 49-ben az ószőlői reformátusok úgy határoztak, hogy önálló parókiát szeretnének, saját lelkésszel. Eljártak a hivatalos ügyekben és megválasztották az addig hitoktató lelkészt. Színi Bélát. Itt ki kell térnem egy kellemetlen epizódra. Az egyházszétválás hivatalos ügyeinek lebonyolításában Színi Béla volt a fő segítő. Ő tudta hova kell menni, mit kell tenni az adott esetben. Ellátta tanácsaival a presbitereket, legtöbbször maga is velük ment a hivatalokba. Majd természetesen megpályázta a lelkészi állást. Pályázatot adott be egy másik lelkész, Tóth Lajos is, akinek rokoni kapcsolatai voltak a gyülekezetben. Míg az előzetes teendők idején magától értetődő volt, hogy Színi Béla lesz a lelkész, a pályázat elbírálása előtt a presbiterek egy része fölvetette, hogy Tóth Lajost kellene megválasztani. Bármilyen furcsának tűnhet, ekkor anyukám vette kezébe a dolgok irányítását, és keményen megmondta a véleményét a Tóth Lajos pártiaknak. Ez pedig kb. a következő volt. Nem tudjuk, hogy Tóth Lajos milyen ember, nem mondhatunk róla semmi rosszat, biztosan ő is jó pásztora lenne a gyülekezetnek, de azok után, hogy a munkák elvégzéséhez mindig a Színi Béla segítségét kérték, disznóság lenne nem őt megválasztani. Ez hatott, Színi Bélát választották meg. (Az ő halála után Tóth Lajos lett a gyülekezet papja.) A templomi beiktató szertartás után az Öregkörben volt egy ünnepi ebéd. A hozzá szükséges anyagokat az ószőlői hívek adták össze. Hetekig folyt a tervezgetés, szervezés. Gyűjtötték az anyagokat, az asszonyok csinálták a csigát, sütötték az aprósüteményeket. Megmozdult az Ószőlő, nagy volt a nyüzsgés. Az Öregkör udvarán felállították a nagy bográcsokat, üstházakat. Megegyeztek benne, hogy ki főzi a húslevest, ki a pörköltet, és kik lesznek a segítőik. Mások azt vállalták, hogy friss túrós lepényről gondoskodnak, amit otthon sütnek meg és a kellő időben, forrón tálalják. A gyülekezet mozgékonyabb, fiatalabb nőtagjai szolgálták fel az ebédet. Az előkészületi munkák megszervezésének és az ebéd lebonyolításának anyukám volt a szellemi vezetője. Vele beszélték meg a beosztást, ő jelölte ki melyik asztalokhoz kik szolgálnak fel. Ő fogadta a terem ajtajában a vendégeket és bízta rá az ültetéssel megbízottakra, hogy azok a helyükre kísérjék. Egyszóval, ő volt a rendezvény háziasszonya. Persze, mint mindenütt, itt is adódtak nézeteltérések, rivalizálások. Volt, aki szerette volna bebizonyítani, hogy ő jobban tudja főzni a húslevest, mint az, aki meg volt bízva vele. Ezen 124