Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Szikszai Mihály: A Tiszazug kapujában (Tiszaföldvár közlekedéstörténete)

A Tiszazug kapujában Tiszaföldvár közlekedéstörténete Szikszai Mihály* In the gate of the Tiszazug - Th history of transport of Tiszföldvár - Tiszaföldvár has had efficient transport conditions for a long time. As far back as the Middle Ages has the town been an important crossing point on the River Tisza. The main purpose of this article is to present a historical picture of travelling by water and also to depict the development of railway and road network. Víziutak mentén Tiszaföldvár régtől jó közlekedési adottságokkal rendelkezett. Ezt bizonyítja, hogy már a középkor folyamán fontos tiszai átkelőhely volt. Ahhoz azonban, hogy az itteni rév jelentőségét megértsük, meg kell emlékeznünk egy Földvártól északra fekvő, közeli, ma már nem létező településről, amely azonban a maga idejében a környék életében meghatározó szerepetjátszott. Mielőtt azonban rátérnénk témánk tárgyalására, tisztáznunk kell néhány alapfogalmat, amely az átkelőhelyekkel kapcsolatos ismereteinket pontosabbakká teszik. A rév alatt azoknak a berendezéseknek az összességét értjük, amelyek az átkelésre kerülő személyek vagy anyagok gyors és biztonságos átvitelét és kirakodását szolgálják. így a rév alkotóelemeihez sorolhatók többek között a folyón keresztül kifeszített kötelek, a lejárók, az emberek vagy terhek átszállítására szolgáló egyéb jármüvek, egyebek mellett maguk a kompok is. A révre a latin portus szót használták a középkorban. Ez kettős értelmű szó, egyaránt jelenthetett átkelőhelyet és kikötőt. A XVII. században ezt magyar szavak váltották fel, a komp és a hidas szót egymással párhuzamosan használják. A hidas származékszó, amit a híd szóból képeztek, és bizonyíthatóan 1556-tól lehet először azonosítani a komp, vagy dereglye szóval. A hidas közlekedés későbbi, mint a híd. A hidas azt a lapos, alacsony dereglyét jelenti, mely lovak, kocsik, emberek szállítását szolgálta a folyó két szemközti partja között. A kompátkelés kétféleképpen volt megoldható, és ennek alapján nevezték az átkelőhelyet járóhídnak vagy repülőhídnak. A járóhíd esetében a folyó két szemközti partja közt, a folyásirányra merőlegesen tartókötelet feszítettek, amelyen kötélcsiga futott. Erre a kötélcsigára két kötéllel erősítették rá a hidast. A két kötél egyikét a hidas orr-részén, a másikat a faron erősítették meg, és a hidast a folyó sodrához képest olyan szögbe állították, ami által a víz sodrása a jármüvet oldalirányban az elérendő part irányában mozgatta. Az átkelés során a folyó sodrásának energiáját használták fel. A repülőhídnál a folyó közepére, hosszú kötélen keresztül horgonyozták le a hidat. A gyalogréven ladikkal történt az átkelés. Itt csak személyeket, kézipoggyászt, megfelelően megkötözött vagy ládába tett kisebb állatokat szállítottak. A réveknél általában csak pénzfizetés ellenében lehetett az üzemeltető vízi jármüvén átkelni. A révvámok az út-, és hídvámokkal együtt az ország belső határain belüli közlekedési vámok közé tartoztak. Ezek a nemesi birtok tulajdonával összekötött kisebb királyi haszonvételek közé sorolhatók. A földesúri haszonvételtől az különböztette meg őket, hogy a kivetéséhez külön királyi privilégiumra volt szükség. Elvileg tehát csak olyan * Levéltáros-történész. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, 5000 Szolnok, Pozsonyi út 40—42. E-mail: szikszai@szorarchiv.hu