Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Vas Béla: Az az igazság, hogy... (Tiszaföldvári és cibakházi történetek a XX. századból)

ment be, ki kellett neki fizetni. Mikor reklamált, hogy hát ezen a napon nem vótam egy kocsmába' se: „ Itt se! De elmentél a kocsmám előtt!" Oszt mondta Mekler: „Ha begyőssz, megiszol egy féldecit, semmi baj. " Ilyen emberekre mondták az akkori cigányok, hogy „ Te alábbvalóbb vagy a Meklernél!" Apa van ilyen is, meg olyan is A 40-es évekbe' történt, nos vótam mán, de még első éves házasok lehettünk, ott laktunk a Retek utcába, ah un nagy any ámék laktak, a kutyatrapposak. Aztán velünk átalellenbe' Fodor Istvánék laktak, ugyan még tán most is élnek, ha ő nem, a fia biztos él. A fia lehetett olyan 4-5 éves, elég az hozzá, hogy kukorica kapálásba vót az idö. Elmentek kukoricát kapálni kocsival, tettek a derékba szénát, meg a kisgyereknek, hogy majd a kocsi alatt csinálnak neki helyet szalmábú' a pléddel meg letakarták. A lovakat kifogták a hátsó saroglyáho' kötötték, ottan ették a szénát, amit vittek nekik. A kisgyerek meg ott játszott a kocsi alatt, mer' ott vót hűvös, fa a közelbe' se vót. Elaludt a kisgyerek, de a feje úgy vót, mintha ez lenne a kocsikerék. Úgy vót, hogy egy kicsi ráment a fejire, oldalt valahun, de a csontot nem sértette meg, csak félig megskalpolta, a bőrt lehúzta a kerék. Mikor végeztek, nem néztek széjjel, hogy hun a gyerek, gyorsan fogta Pista befelé a lovakat, aztán dobáltak fel kapát, meg mindent, pokrócot, aztán elindult Pista. Csak a gyerek visításra figyeltek fel, hát a gyerek! Hát ott azt hiszem el is ájult a gyerek, nem tudom biztosan, csak felvette a gyereket az anyja, rítt is, meg mondta, hogy most meghal a gyerek, mi lesz evvel a gyerekkel, meg először orvosho' kell vinni. „Mit rágódsz ezen? " Azt mondja, mert mondta azt is az anyja, hogy biztosan meghal ez a kisgyerek: „Hátfélig megnyúzta a kocsikerék!" Na aztán: „ A Idja Isten azt a gyereket — azt mondja — ne rágódj ezen! Ha meghal majd csinálunk helyette másikat! " Ilyen apja vót neki. „Egye meg a fene Mogyorósi Pistát!" Vót itt egy hentes, Csernák Istvánnak hívták, az most 100 éves lenne, ha élne. Mer' énnálam 20 évvel öregebb vót, több mint 100 éves lenne. Na amikor nem tetszett neki valami, mert a kerékpárját mindig idehozta csináltatni, vagy ha hegesztenivalója vót, vagy lakatos munka, azt is idehozta. Valami nem jó' stimmelt, vagy passzolt, „Egye meg a fene Mogyorósi Pistát!" Ez vót a káromkodása. Egyszer mondom: Pista bácsi! Gondolkoztam én azon, de Mogyorósi embert Földváron még most sem ösmerek, nincs Mogyorósi nevű ember Földváron. Ki vót az a Mogyorósi Pista? O nem tudja, azt mondja, ő is a nagyapjánál hallotta kisgyerekkorába'. Akkor annak mán van 200 éve! De lehet, hogy valamikor vót, lehetett, vagy csak elment az a család Földvárnál, vagy kihalt. Az első nagy háború Ugye be kellett vonulni tizennégybe neki katonának (értsd Vincze Tamásnak), aztán hogy is vót csak, dobos vót, mert nem kürttel jeleztek elejibe a tizennégyes háborúba, hogy rohamra, vagy hátra, hanem dobbal. Aztán megszorították a magyar csapatot, ahun Tamás vót dobos, aztán elhatározták a tisztek, hogy hátrát rendelnek, visszavonulást. Szóltak Tamásnak, hogy: — „Doboljad, hogy hátra, hátra! " — ,, Hátra, hátra, az Istennek a büdös fasza, rajta, rajta, rajta, rajta, rajta, rajta!" Így nem kellett visszavonulni, hanem az a csapat megnyerte ott a csatát. Ezért kapta a vitézségijelvényt, a vitézségi rangot. Fiát részeg vót akkor is! 1919 — román megszállás A tizenkilences forradalom alatt történt, hogy az egyik asszony befűtötte a kemencét, kenyeret sütött, és éppen a kenyeret szedte ki a forró kemencéből, amikor odamentek a románok, és hát ugye, mint férfiemberek, próbálták rábírni a kapcsolatra az asszonykát. Hát az nem állt ugye kötélnek, és bosszúból belökték a forró kemencébe, úgyhogy hát szerencsére meg nem égett, de megzavarodott, szóval ilyen zavart izé lett. Úgy hívták, hogy Franci néni. Na ugye koldusbotra jutott szegény, mer' hát ugye sem rokonság, senki nem pátyolgatta, és többször megfordult minálunk is, néhány alkalommal ott is aludt. Az vót a szavajárása, mint gyerek visszaemlékszem, hogy: — Éhes is vagyok, szomjas is vagyok, azt se tudom hun hálok! — ez a mondás annyira, mint gyerek fülibe még most is ott cseng, úgyhogy ilyen dolgok történtek.