Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)
ÉRTEKEZÉSEK - Bagi Gábor: Adalékok Tiszaug és határa történetéhez a honfoglalástól a török hódítás koráig terjedő időszakban
elhelyezni, a többieket pedig még kevésbé. Az igazi problémák azonban csak ezt követően jelentkeznek. 1427 után Ugrói és birtokosairól közel harminc esztendeig nem ismert említés. Végül 1456. július 20-án Vácon Szentmártonkátai Szunyogh László a maga, valamint Kátai Szunyogh János fiai (Uriel, Antal), továbbá Péter fia György nevében tiltotta Kátai Szunyogh Péter fia Oszvaldot és másokat Ug, valamint a Pest megyébe újonnan átcsatolt Káta, illetve Megyer részeinek eladásától, míg másokat azok megvételétől. 42 Ez az oklevél felveti a kérdést, hogy vajon azonos-e a két család. Sajnos pillanatnyilag a magukat Uginak is nevező családról nem ismert több említés, és ezeknek a Szentmártonkátai Szunyoghokkal való azonosságára nem találtunk egyértelmű fogódzót. Ugyanakkor Kocsis Gyula egy 1985-ben publikált dolgozatában a két családot azonosnak tartotta, és kétségtelen, hogy a felsorolt adatok alapján az 1427-ben szerepelt Szunyogh Lászlónak és Péternek az 1456-ban említett személyekkel való azonossága elképzelhető. Kétségtelen, hogy ebben az időszakban még változtak a nemesi családok nevei és előnevei, ám a másik oldalról pillanatnyilag talán még túl sok személy leszármazása bizonytalan ahhoz, hogy a magunk részéről is egyértelműen azonosítsuk az ugi Szunyoghokat a szentmártonkátaiakkal. 4f A Káta vidék történetéről a meglévő feldolgozások ellenére sem tudunk igazán sokat. Bár a Káta nemzetség ősi birtoka volt, mégis elgondolkodtató, hogy az a nemzetségi monostorát nem ezen a vidéken építtette fel. A nem itt maradt ágai a XIV—XV. században váltak szét önálló családokra, és számos Káta nevű falu is ezzel párhuzamosan alakult ki. E famíliák közül utólag a Kátai, Szentmártonkátai, Boldogasszonykátai, Csegekátai tűnnek szempontunkból a legjelentősebbnek, bár gyanítható, hogy az elnevezések, illetve az elkülönítések sokáig nem voltak teljesen következetesek. A zavart még tovább növeli, hogy a korabeli Pest megye Dunán inneni felébe ágyazott solti székben volt egy Szúnyog nevű település. Idővel aztán ennek is kialakult egy Szunyogh(i) nevű birtokos családja, amely végül a Tápió mentén is megjelent, és ingatlanokat szerzett. Feltehetően ebből a Szunyoghi Szunyogh családból származott az a György is, 1558. január 22-én 1400 forintért megvásárolta Szentmártoni Kátai Sandrin Szentmártonkáta, Szenttamáskáta, Csekekáta és Egreskáta birtokát. 44 Emiatt igencsak kérdéses, hogy az ugi és szentmártonkátai Szunyogh családhoz egészen pontosan kiket is köthetünk. Pillanatnyilag kételyeink vannak Szunyogh János fiai (Elek, Egyed) kapcsán, akik 1411-ben nyáregyházi, 1412-ben csévi birtokokat kaptak. Ekkor Elek neje Veronikát és fia Miklóst is említik. 4 ' 3 1427-ben Szunyogh Lászlót, Mihályt és Pétert nyilvánvalóan az Ugiakhoz sorolhatjuk, 46 ám ugyancsak nagy a bizonytalanság az 1428-ban említett Szunyogh Miklós fia Demeter fiai (Vince, Bálint, Mihály, Albert) kapcsán, akiket ekkor iktattak be a Pest megyei biliéi ingatlanba. 4 ' Annyi mindenképpen bizonyosnak tűnik, hogy Ug a XV. század második felében a magát szentmártonkátai Szunyoghnak nevező család birtoka volt. Egyes vélekedések szerint ugyan a Vezsenyi László szerezte meg, és tiszazugi birtokaihoz, ez által pedig a Veszprém megyei nagyvázsonyi uradalomhoz csatolta. Ez azonban egyértelmű tévedés, és Hunyadi Mátyás kancelláriájának egy hibáján alapulhatott. Vezsenyi László magtalan halála után ugyanis Vázsonyt és tartozékait katonai érdemeiéit Kinizsi Pál kapta meg, és az adomány kapcsán 1470. április 24-én a király meghagyta, hogy a tiszai birtokokra szóló okleveleket az adományozottnak másolatban adják ki. Az utasítás részletesen felsorolta e javakat, amelyek között — Paládics, Tószeg, Vezseny, Bökönye, Bök, Kürt, Sas és Kerekegyháza mellett — valóban szerepel Ug Külső-Szolnok vármegyei birtok neve is. 4 42 MKA. Dl. 73307. 43 KOCSIS Gyula 1985. 75. o. 44 SZAKÁLY Ferenc 2001. 393. o. 45 BÁRTFAI SZABÓ László 1938. 129—130. o. 46 BENEDEK Gyula 1990. 258—260. o. (Dl. 11912.) 47 BÁRTFAI SZABÓ László 1938. 157. o.