Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Nótári Krisztina: A tiszaugi Körtvélyesi-legelő vegetációtérképe és természetességi értékelése

mának megfelelően a nitrogénigényt mutató NB-skála valamennyi értékéhez leltem fajokat. A többség a skála középső részein helyezkedik el, a mérsékelten oligotróf termőhelyektől a tápanyagban gazdag termőhelyekig. A szélsőségeket a steril, szélsőségesen tápanyagszegény helyek növényeiként a Camphorosma annua, Potentilla argentea és Achillea setacea képviseli; hipertróf, túltrágyázott talajokat pedig a Malva neglecta, Urtica dioica és az Amaranthus retroflexus. A Borhidi-féle szociális magatartástípusok az egyes fajok társulásban betöltött szerepén alapulnak; a termőhelyhez való kapcsolódás módját, információtartalmát és természetességét fejezi ki. A társulásban előforduló típusok arányából a társulás ökológiai információkban való gazdagságára, stabilitására, természetességi állapotára, a niche-terek feltöltöttségére, a regenerációs készségre illetve kapacitására, valamint a zavartság, átalakítottság, a természetes állapottól való eltérés mértékére lehet következtetni. A szociális magatartástípusok közül a ruderális stratégiájú természetes élőhelyek zavarástűrő növényei (DT) és a honos flóra antropofil elemei (W) képviselik a flóra felét. Mivel köztük jóval kevesebb a nagyobb gyakoriságú faj, mint a természetes kompetítorok (C) vagy a stressz-tűrők (S, G) illetve a természetes pionírok (NP) között, így a súlyozás hatására jóval kedvezőbb kép alakul ki a terület vegetációjáról az egyes kategóriák százalékos gyakoriságát tekintve. A 10 természetes kompetítor (C) faj (súlyozva 16, százalékosan 9,5 ill. 10%) társulásaik domináns fajai, hozzájuk nagyobb számban csatlakoznak olyan generalista fajok (G), melyek társulásukban szintén domináns vagy kísérő faj ok. A specialista stressztűrők (S) közül csak a Limonium gmellini subsp. hungaricum és a Bupleurum affine fordul elő a területen, természetes pionírjai (NP) a Polygonum hydropiper, Gypsophila muralis és a Camphorosma annua. Bár az antropogén tájidegen elemek (I, A) és a másodlagos termőhelyek kompetítorai (RC, AC) közül csak a honos flóra ruderális kompetítorainak (RC) magas — 10% körüli — a gyakorisága, a terület összességében leromlott képet mutat, a fentebb említett természetes élőhelyek zavarástürő növényeinek (DT) és a honos flóra antropofil elemeinek (W) 50%-os gyakorisága miatt. A szociális magatartástípusokhoz rendelt alap-értékszám és a ritkasági pót-értékszám összege adja egy növényfaj természetességi értékszámát. A vizsgált területen nem találtam olyan fajt, melynek akár ritka, akár unikális fajként pót-értékszáma lett volna; így az alapértékszámok alapján a terület növényfajai közül csupán kettő értékszáma magasabb ötnél, azaz védelemre érdemes a faj: a Bupleurum affine és a Limonium gmellini subsp. hungaricum. Védett fajt nem találtam. Következtetések, javaslatok A vizsgált terület száraz termőhelyeit a túllegeltetés és a tarackbúza (Elymus repens) terjedése veszélyezteti. Véleményem szerint a Sánta lány-erében folyó szántóföldi növénytermesztés nincs káros hatással a nála jóval magasabban fekvő gyep növényzetére, annál inkább sem, hogy zöme vadföldként üzemel. A fácántelep működését sem érzem veszélyeztető tényezőnek (vö. KELEMEN 1997). A Körtvélyesi-legelő idős vadkörtéi, változatos talajmorfológiája miatt a Bélmegyeri Fáspusztához hasonló tájképi értéket képvisel (Nótári 2006). Bár biodiverzitása azétól elmarad, a jelenlegi fáspusztai kép önmagában is értékes, melynek megőrzése fontos feladatunk. Jelen esetben a passzív természetvédelem a fák kiszáradása és a természetes újulat hiánya, valamint az előretörő cserjefajok miatt a terület becserjésedéséhez, és ezen keresztül talán hosszabb távon, beerdősödéséhez vezetne. A löszlegelők túllegeltetésük megszüntetésével néhány év alatt jól regenerálódnak, amennyiben van a környezetükben megfelelő propagulumforrás (Kelemen 1997). A legeltetés teljes felhagyása — mint láttuk — nem