Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Vas Béla: Az az igazság, hogy... (Tiszaföldvári és cibakházi történetek a XX. századból)

A második háborúban Na kivették a manduláját az öcsémnek. Nem jöhetett haza, mer' közbe' vót' a front, fronton át nem lehetett menni. A betegszabadságát, mikor a kórház kiengedte az öcsémet, nálam tőtötte. Kőbányán laktam, a Korponai úton. A két hét betegszabadságát ott tőtötte velem. Felajánlottam neki a civil ruhát, és akkor még inas vót' Laci, hogy hátha sikerül átvészelni mondom ezt amíg túlmegy a front Pesten, de nem merte Laci vállalni, azt mondta, hogy csak a honvédség kötelékéhez tartozik, aztán attú' fél, hogy hadbíróság elé állítják. így aztán nem vállalta azt, hogy haza gyön velem, én se gondoltam, hogy élve haza gyövök, így aztán az öcsém elment, én mikor elment a front Kőbányán túl, akkor elindultam haza. Azt mondta énnekem, mer' ők hatvanan vótak inasok a Ferihegyen. Jelenti Feri bácsi szintén földvári ember, őrmesteri rangba' vót, az vót' a mühelyparancsnokuk, ő tanította őket a gépszerelésre, mán a repülőgép szerelésre. O is felajánlotta nekem, mert azt mondta, hogy kijelentették, hogy testvért, vagy rokont, vagy jóismerőst egyet-kettőt vihet magával az öcsém, meg bármelyik inas a hatvan közül. Azt elviszik magukkal. Sárváron megállt a szerelvényük, hogy az éjszakát ott töltik, aztán az USA jóvoltábul akkor éjszaka megszőnyegbombázták Sárvárt. Az öcsém meg negyvenvalahány társuk odamaradt örökre, a bomba áldozatai lettek. A hatvan inasból csak tizenkettő, vagy tizenhárom maradt meg életbe', meg kisebb-nagyobb sérülésekkel. De az öcsémet annyira telibe találták, hogy húscafatokat szedtek össze, gondolva, hogy az öcsémbű' is van benne. Ott van Sárváron eltemetve. Na aztán ha én is vele megyek, biztosan együtt lettünk vóna, akkor most nem vagyok itt. Én is ott maradtam vóna. De hát előre ezt ki tudja? Ki tudja? Ezek szerint jó lett vóna ha az öcsém énrám hallgat, mer' én csak életbe' maradtam. Sorkatonai évek Aszongya nekem egyszer a tisztem. „Elhatároztuk mi tisztek, hogy magát elküldjük műszaki rajzolónak iskolába. " Mondta, hogy hat éves lesz a tanidő, e hat év alatt le kell érettségiznem, akkor bekerülök olyan helyre, ahun olyan dolgokat kellett volna rajzolni, ami nem mehet ki, nem tudhat róla még a család se. Hogy mi lett vóna nem tudom, nem tudom milyen rajzot kellett vóna csinálni, arra mán nem vót idő. Mondom eddig rendbe' van ezredes bajtárs, mer' úgy kellett szólítani még a „hadi Istennyilát is, a minisztert is", hanem mik a feltételek? Hóóó! Egy honvéd hogy mondhat, hogy adhat feltételt egy főtisztnek!? Mik a feltételek!? Hogy jövök én ahhoz, hogy feltételt szabok ki őneki, mint parancsnoknak!? Itt ugrani kell, amit mond az ember, nem feltétel! Azt, hogy maga még eddig párton kívüli, megtudtuk azt is, be kell lépni a pártba! Akkor nem leszek műszaki rajzoló! Mondom. Ezért kerültem a fekete-listára. Jó rendben van, ezt komolyan mondod? Mondom, igen. Ha párton kívül mehetek, vállalom, sőt iparkodok azon lenni, hogy túltegyek azon az emberen, aki párttag, még ezt is megteszem. Akkor nem. Mán nem is mondom tovább, hanem vette a fekete könyvet, vótunk mán rajta elegen. Akkor majd most én mondom a feltételt — ezt mondta az ezredes. — Mihelyst hadat üzenünk, vagy mi Titónak, vagy Titó nekünk, legelső dogunk az lesz, aki ebbe a könyvbe ' van, azt először lelövöldözzük, azután indulunk tovább. Meg is tették vóna! Parancsmegtagadásnak vették. Polgári életbe' azalatt az idő alatt ha nem állunk hadba valamelyikkel, valamelyik országgal, addig nem lett vége vón', de mihelyst hadba állunk valakivel, az alatt az idő alatt, míg katona vagyok, addig érvényes. Úgyhogy vótam én kutyaszorítóba'. 1956 56' október 26-án, mer' sose felejtem el, fizetésnap vót, 11 -én meg 26-án kaptunk pénzt. 11-én előleget, 26-án meg elszámolás címén kaptunk pénzt. 26-án októberba' nem kaptuk még meg a pénzt, amikor jöttek az úgynevezett felkelők fegyver nélkül. Odaálltak a teherautók, lépjünk fel a teherautóra, felléptünk, Szikszai bácsi ösmert engem, tudta, hogy nem is vagyok párttag, azt is tudta, hogy semmit se fogok csinálni, Szikszai bácsival az vett pártfogás alá, ő már az első háborút is viselt ember vót, idős vót már. Azt mondja, hogy ha úgy csinálom, ahogy ő mondja, mellőle ne menjek el, akkor nem lesz semmi bántódásom. Hát lehetett danolni Kossuth nótákat, mást nemigen, meg én nem is