Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Szabó László: A Tiszazug állattartásának korszakai II. (XX. század)

25. ábra. Istálló (Cibakháza, 1969. Fotó: Szabó L.) A legfejlettebb formájú, a vidékre jellemző óltípus, az úgynevezett kerekól volt. Barna Gábor kitűnő tanulmányban vizsgálta meg ezt az épülettípust a Körös-völgyben. Az építmény elsősorban a tanyákat jellemzi, s minthogy a Tiszazugban hiányzik a tanyavilág nem mondható jellemző építménynek, annak ellenére, hogy előfordul, s a tágabban értelmezett Tiszazug területén pedig falvakban is fellelhető még meglévő néhány példánya (pl. Öcsöd).

24 Ahol nagyobb számú libát vagy kacsát tartottak, ott számukra ólat is építettek. A libaól eleje állandóan nyitott volt, s előtte nagyobb teret hagytak, amit körül kerítettek, nem egyszer sövény fonással vagy karók közé szorított vesszőkévékkel. Maga az ól a leghitványabb anyagból készült: karóvázra rakott tető (szalma, nád, gyékény), fala rendszerint napraforgó szárból volt korcolva, drót erősítéssel, esetleg betapasztva. Inkább nagy melegben enyhet adó szárnyéknak, fészernek tekinthetjük, mint ólnak. A baromfit, ha különálló ólja volt, s nem a disznóól vagy egyéb alacsony melléképület padlását használták, mindig úgy építették, hogy éjszakára zárható legyen. Ennek ellenére nem volt ritkaság, hogy a tyúkok egy része az alacsonyabb udvarbeli fán éjszakázott. A tyúkok elzárása a tojás begyűjthetősége miatt volt fontos. Ennek ellenére gyakorta megtörtént, hogy valahová eltojt a tyúk és a kotlóval jelentek meg a csirkék az udvaron. A libák és kacsák holtágakra, nádasokra, vizes területekre hajtva gyakran pásztorolást sem igényeltek. Ilyenkor fennállt annak a lehetősége, hogy vadrucákkal vagy libákkal párosodtak, s igen gyakori volt a XX. században is a keveredés. Már írtunk korábban arról, hogy szokás volt vadkacsa és vadliba tojásokat is kikeltetni, s visszavágott szárnnyal együtt tartani az udvarban. Ez századunk közepéig megszokott jelenség volt, de még a hetvenes években is lehetett látni ilyen vegyes csapatot egy-egy háznál. Az Öcsödre kitelepített Jankovics 26. ábra. Szénapadlásos ól (Cserkeszőlő, 1968. Fotó: Szabó L.) Marcell is megemlíti ezt a jelenséget, mint az ötvenes években még természetes dolgot: „A holtágat sok helyütt nádrengeteg szegélyezte. A nádas sokféle vízimadárnak adott otthont. Jellemző, hogy a falubeliek kacsáin, libáin lehetett látni a tőkésrécékkel, nyári hidakkal való alkalmi keveredés — vérfrissítés vagy visszavadulás? — nyomait. "

25 24 BARNA G., 1971. — Megyebeli elterjedéséről lásd: SZMNA. 1. 44. kcs. Ugyancsak BARNA Gábor feldolgozásában. 25 JANKOVICS M., 1. 330.