Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Szikszai Mihály: A Tiszazug kapujában (Tiszaföldvár közlekedéstörténete)

HSZAVILAG III. zatát. A táblázatba kerülő utak listáját a megyében 12 úti bizottság állította össze. Többek között Tiszaföldváron is alakítottak egyet, ahol a járás vicinális útjainak felvétele folyt. A község területén 5 utat javasoltak, hogy felkerüljön közéjük (Martfű állomás—Kuczorgó csárda: 3,8 km; Martfű állomás— öcsödi határ: 11 km; földvár—martfűi rév: 1,8 km; Földvár állomás—öcsödi határ: 7 km; Földvár állomás—Betekincs csárda: 14,5 km). Végül azonban csak a földvár— vezsenyi és a földvár—öcsödi utak kerültek be a vicinális utak közé összesen 10,6 km hosszban. Az utak gondozását, karbantartását útbiztosok irányítása mellett útkaparók végezték. Az útbiztosi intézmény létrehozásáról (a megye szervezése előtt) a Jászkun Kerületekben az 1872-es szabályrendelet intézkedett. Ez alapján a Kerületben három útbiztosi állást szerveztek. Az úttörvény után az 1891. évi június 17-én alkotott szabályrendelet alapján végezték munkájukat. A törvényhatósági útbiztosok a vármegye segéd- és kezelőszemélyzetéhez tartoztak. Az alispán véleménye alapján a megye főispánja nevezte ki őket. A megyében hat útbiztosi állást szerveztek: Szolnok székhellyel, Jászberényben, Jászladányon, Kunhegyesen, Túrkevén és Cibakházán. Az útbiztos feladatát képezte a gondviselésére bízott útvonal felügyelete és a természetben lerovandó közmunkák összeírásának ellenőrzése. Közvetlen felettese volt az útkaparóknak. Az útbiztos kötelességévé tették, hogy a vezetése alatt álló útkaparónak az útfenntartási munkákra a megfelelő utasítást és útbaigazítást megadja, és ellenőrizze az útkaparók által elvégzett munkákat. A gondozásra bízott kiépített útvonalakat az útbiztosok hetenként egyszer, a ki nem építetteket havonta kétszer bejárták, a szükséges hiányok pótlásáról és ajavításokról azonnal döntöttek. Az alispán 1893-ban intézkedett, hogy a vármegyei útbiztosok szolgálatuk alatt nemzeti színű karszalagot viseljenek, melyre JászNagykun-Szolnok vármegye címerének fémből nyomott mintázatát illesztették. Az útkaparók kinevezett hivatásos közegeknek számítottak, akik közvetlenül az útbiztosoknak voltak alárendelve. Általában írniolvasni tudó embereket alkalmaztak, akiket az államépítészeti hivatal javaslatára az alispán nevezett ki. Fizetésük szerint az 1883-as szabályrendelet I. és II. osztályba sorolta őket, és számukat 40 főben határozta meg a törvényhatósági utaknál. Az útkaparók lakóhelyét, az általuk kezelendő útvonalak hosszát a működésükre vonatkozó utasítást az államépítészeti hivatal főnöke állította össze. Az. útkaparók munkájának jobb kihasználására a törvényhatóság házat épített a kijelölt útszakaszon. Az útkaparók székhelyét az alispán határozta meg, a kezelésre átadott útszakasz hosszát pedig az államépítészeti hivatal. Az útkaparó szabadságot csak rendkívüli esetben vehetett igénybe, és 14 napnál hosszabb szabadságot csak az alispán engedélyezhetett, ha az útkaparó a szabadsága idejére saját költségén helyettest fogadott fel. A törvényhatósági útkaparók és családjuk nyugellátását a vármegyei alkalmazottak nyugdíjazásáról szóló szabályrendelet alapján intézték. Az útkaparók egyben útrendőri feladatokat is elláttak, ezért kötelesek voltak a gondozásukrabízott útszakaszon bármilyen szabálytalanságot megakadályozni, és az illetékes útbiztosnak jelenteni. A törvényhatósági útkaparók munkájuk végzésére a megyétől kaptak szerszámokat (kapa, csákány, lapát, sárlehúzó, kasza), és ezekért anyagi felelősséggel tartoztak. A forgalom folyamatosságának biztosítására reggeltől estig kötelesek voltak a rájuk bízott útrészen az útkarbantartási munkákat elvégezni. Szerszámai: ásó, lapát, kapacsákány, szarvas csákány, sárhúzó, kis lapát, gereblye, 8 ágú villa, kubikos taliga, köbméter (kavicsot mértek vele). Forgalomszámlálás idején éjjel és nappal kint voltak. Esőzések után vízfolyásokat csináltak, a sarat a lapáttal tolták le az útról. Napszámosokat is alkalmazhatott, általában 2—3-at, a munkától függően. Hengerezés idején 10—15 napszámosa volt, a XIX. század végén ugyanis még lovas hengerezést is végeztek. Az úton keletkezett kisebb hibákat (mint például a kátyúkat) az útkaparó hozta helyre. Mikor dolgozott 100 m-en belül kitűzött egy fehér zászlót (rúdja kék-fehér), innen tudta az útbiztos, hogy gondoskodik a rábízott útszakaszról. Az útkaparójelvény a kalapján volt, ezt mindig magával vitte. A törökszentmiklós—tiszaföldvári úton 1910-ben három útkaparó végezte munkáját. A fegyvemeki útibizottság kötelékéhez tar-