Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)
ÉRTEKEZÉSEK - Cseh Géza: Az 1956-os forradalom eseményei Tiszaföldváron a levéltári iratok tükrében
A szabadság napjai Szolnok megyében az 1956-os forradalom viszonylag csendes és visszafogott körülmények között zajlott le. A november 4-ei szovjet beavatkozásig tűzharcra és halálos áldozatot követelő atrocitásra nem került sor. Ám a megtorlás mégis aránytalanul jelentős volt, noha a megye leginkább a fővárosba irányított, rendkívül nagy mennyiségű élelmiszerszállítással vette ki részét a forradalomból. Tiszaföldvárra mégsem ez, a települések többségében tapasztalható nyugalom, hanem a heves indulatok és mély sérelmek felszínre törése, a kommunista rendszer határozott elutasítása voltjellemző. Mind a község, mind a helyi lakosság túlságosan sokat veszített az egypárti diktatúra hét-nyolc éve alatt. 1950-ben — korábbijárási székhelyi státuszától megfosztva — Tiszaföldvárt a Szolnoki járásba osztották be. Majd 1951-ben az ún. harmadik kategóriájú községek közé sorolták, ahová nagyipari üzemet távlatilag sem terveztek, és csak a szomszédos Cibakházával, falusias jellegének megőrzésével kívánták fejleszteni. Ezzel szemben Kunszentmártont és Martfűt erőteljesebben támogatták, előirányozva későbbi várossá alakulásukat. Az intenzív gyümölcs- és szőlőtermesztés, a házi szeszfőzdék és a viszonylag jó minőségű szántóföldek miatt a község agrárnépessége az állam által kierőszakolt kollektivizálást az átlagosnál is nagyobb ellenérzéssel fogadta. Az 1950-es évek elején nemcsak a családok megélhetése, hanem a helyi mezőgazdaság teljesítőképessége is látványosan romlott. A beszolgáltatás terhei és a téeszbe lépés elől a közeli nagyüzem, a martfűi Tisza Cipőgyár munkaerő-kereslete menekülést jelentett a földváriak számára. A mezőgazdaságot tömegesen elhagyók és a cipőgyárban munkát vállalók nagy számából adódott, hogy az 1950-es években a keresőnépesség 30%-a az iparból élt a szinte teljesen agrárjellegű településen, jóllehet a megszorító intézkedések a kisipart teljesen visszafejlesztették.' 1951 -ben több száz, Budapestről kitelepített család és egyedülálló személy kényszerű befogadására került sor Tiszaföldváron, s tartózkodási helyüket — az amúgy is szűkös lakáskörülmények ellenére — a helyi lakosság házaiban jelölték ki. A kitelepítettek közül sokan még 1956-ban is a községben laktak, mivel lefoglalt pesti lakásaikat nem kapták vissza, és máshová nem volt lehetőségük elköltözni. Az 1950-es évek elejéig a kisbirtokos parasztság — a saját szorgalmának és az átlagosnál valamivel jobb termelési feltételeknek köszönhetően — Tiszaföldváron magasabb életszínvonalon élt, mint Szolnok megye legtöbb községében. Ezért a lakosság többsége nem vonzódott a kommunista eszmékhez. 1947-ben Tiszaföldváron a már erősen presszionált kék cédulás választáson a Magyar Kommunista Párt — a nyilvánvaló csalások ellenére — csak a harmadik helyen végzett a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt mögött. 1948—49-ben a kényszerű egyesítéssel létrehozott Magyar Dolgozók Pártjából (MDP) kizárták a volt szociáldemokratákat és a Nemzeti Parasztpártból átigazolt személyeket, továbbá az értelmiségiek egy részét, s ezzel a baloldali gondolkodásúak közül is sokakat szembefordítottak a politikai rendszerrel. A szisztematikus kuláküldözés, a padlássöprések, a hittanoktatás erőszakos visszaszorítása és a magyarországinál valójában jóval elmaradottabb szovjet termelési módszerek dicsőítése, nem utolsósorban a máshonnan idehelyezett párt- és tanácsi vezetők népszerűtlensége mind hozzájárultak a feszültségek fokozásához. Végső soron ahhoz, hogy az 1956-os forradalom radikálisabb módon zajlott le, mint Szolnok megye más községeiben. A legsötétebb elnyomás éveiben állítólag előfordult Tiszaföldváron, hogy a tanácsházára berendelt, kuláklistára került személyekkel a görcsöt akarták kikapartatni a padlóból. Más alkalommal az előállított kitelepítetteket verték meg rendkívül brutálisan, mire a megyei szervek által kiküldött bizottság elnöke is kénytelen volt elismerni, hogy „súlyos baloldali elhajlás " történt. 1 T. BERECZKI Ibolya—SOÓS Imre—SZABÓ László: Tiszaföldvár. In: Adatok Szolnok megye történetéből II. Szerk.: BOTKA János. Szolnok, 1988. 366. o.
