Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)

FÖLDRAJZI GYŰJTEMÉNYEK, TERMÉSZETTUDOMÁNYOS TÁRLATOK - Tóth Albert: Ékszerdoboz a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. A kisújszállási Jermy Gusztáv természetrajzi szertár és múzeum

5. ábra Az első könyvdedikáció Szent-Györgyi Alberttől (A szerző tulajdona) tette. Az 50. szolgálati évét töltő kartársunk, aki több mint 46 évet iskolánknál szolgált, beteg­sége folytán végül is megválni kényszerült a szeretett és becsült munkahelyétől, az iskolától. Hosszú idő alatt tanítványainak ezreit oktatta természettudományos gondolkodásra; s az is­kola természetrajzi szertára — annak csaknem minden darabja — az ő hosszú és tevékeny ta­nári munkájának emlékét őrzi. Emlékezetből kell szólni, mivel 1965. február 6-án bekövet­kezett halála végleges elválást jelentett tőle. A mindannyiunk által tisztelt és szeretett Károly bácsit február 8-án kísértük el utolsó földi útjára. " 1964. február elsején került az intézményhez Tóth Albert biológia—földrajz szakos közép­iskolai tanár, aki átvette Szász Károlytól a ter­mészetrajzi szertár őrzését. Égetően sürgős fel­adat volt a jellegét vesztett, nagy értékű szertár azonnali rendezése és a pusztulástól való meg­óvása. 1965 nyarán Dr. Sáska Géza budapesti pré­parât or több mint három hetes munkájával si­került megóvni és újrakonzerválni az értékes preparátumokat. Ezt követte a bevont tanulók szaktanári irányítással történő szertárrendező munkája. Az új szemléletű biológiaoktatás megkövetelte a muzeális tárgyak mellé a mo­dern szemléltető anyagok beszerzését is. A növényvédő tagozat kiteljesedésével je­lentős felszereléssel gazdagodott — főleg köz­ponti támogatásból — a tagozat. Ennek ered­ménye lett az 1966-ban kialakított szaklabor és növényvédelmi szertár. A közel tíz évig mű­ködő növényvédő szakközépiskola halódásá­nak az 1970/7l-es tanévben kifutott osztály ve­tett véget. A növényvédő szertár és szaklabor felszerelése két évvel korábban már a biológiai szertár állományába került. Olyan jelentős fel­szerelésekkel gyarapodott akkor a szertár, ame­lyeknek beszerzése a növényvédő tagozat nél­kül lehetetlen lett volna (termosztát, két szá­rítószekrény, analitikai mérleg, meteorológiai felszerelések, kutatómikroszkóp, valamint kü­lönféle fény- és sztereomikroszkópok). 6. ábra Selye János professzor dedikált fényképe Montrealból, élete mottójával: „Sem a témád fontossága Sem műszereid teljesítménye Sem tudásod nagysága Sem terveid pontossága Nem pótolhatja Gondolataid eredetiségét és Megfigyelésed élességét. " (A fotó a szerző tulajdona) A szertáralapító Jermy Gusztáv emlékére az iskola akkori közössége 1969. május 29-én díjat alapított. Ezzel a tanulói öntevékenységet igyekeztek serkenteni, de a szertárfejlesztő, tá­mogató munkát is komolyan figyelembe vették. A Jermy-plakett elkészítésére Papi Lajos hely­beli szobrászművészt kérték fel. A díjat elsőként Karikó Katalin, az iskola kiváló diákja nyerte el. (Jelenleg a philadelphiai University of Pennsylvania tanára.) 25 Kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola tanévnyitó jegyzőkönyve. ARI Sándor igazgató. 1964/65. aug. 31.

Next

/
Thumbnails
Contents