Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK - Szabó László: A Tiszazug állattartásának korszakai I. (XVIII-XIX. század)

26. ábra. Baromfiudvar állandóan zárt kapuval (Nagyrév, 1978. Fotó: Szabó László) érett vadkacsa az ilyen udvarokban. Nyilvánvaló, hogy ez is a XVIII-XIX. században általánosan elterjedt tartásmód továbbélése.

29 A világháború utáni években az egyik gátőr Tiszainokán mesélt el egy történetet arról, hogy kikeltek a vadkacsái, s már felcseperedtek, de nem volt hozzá gácsérja, ezért a falu túlsó végéről egy fehér gácsért kért kölcsön az egyik háztól. Meghatározott ideig adták oda, de még idő előtt megszökött, és egészen más úton talált haza a hóban. Ezen csodálkozva mesélte el a meglepő hazatérési esetet, miközben teljesen közönséges dolognak tartotta a házaknál tartott vadludakat, vadkacsákat, hiszen mások is rendszeresen gyűjtötték és keltették tojásaikat. Sőt, amint a történetből kiderül, nemcsak a vadon gyűjtött tojásból keltettek, hanem tudatosan tojattak, keresztezték is őket a háziasított állománnyal. A baromfi- és sertéstartással kapcsolatban meg kell emlékeznünk egy sajátos építményről: az úgynevezett kerekólakról. Többnyire henger alakú, néha süveg formájú, vályogból épített, egy- vagy többszintes, náddal, szalmával és zsindellyel fedett építmény. Az alsó szint néha disznó tartatására szolgál, de lehet liba vagy tyúk is benne. Az emeleti részen tyúkok van27. ábra. Tyúklétra (Tiszakiirt. 1975. Fotó: Szabó László) nak, ahová tyúklétra segítségével mehetnek, repülhetnek fel a tyúkok. Előfordul, hogy a felső szint röplyukakkal galambok számára szolgál. Ennek az építménynek a még meglévő és emlékezetben elérhető anyagát Barna Gábor dolgozta fel, s elterjedési területét — a Tiszazugot beleértve — a Körösök alföldi vidékére lokalizálta. A Tisza mentén szórványosan északabbra is előfordul hasonló építmény, de a Tiszazugon belől inkább a Dél-Tiszazug községeire voltjellemző.

30 A baromfiól rendszerint a disznóóllal összeépítve, mindig a lakóház kapuval lezárt, kerítéssel körülvett úgynevezett hátsó udvarán volt. Elől a mindig zárt kiskapu a virágoskertbe vagy az utcára való kijárást akadályozta, hátul sövény, kóró, nád vagy drótkerítés óvta a beltelek zöldségeskertjét, gyümölcsösét a baromfi kártételétől. A hátsó udvart gyakran egy hatalmas eperfa uralta, amelynek hulló termését a kacsák, apró magját a csirkék, tyúkok ették fel. A pitvarban, olykor az egyik fűtött szobában ültették a tyúkot, ritkán a kacsát, libát, hogy tavasszal a zöldgyepre hajthassák őket. A baromfi az udvart (úgymond) jellegzetes módon tönkretette. Egyetlen fűszál sem nőtt ki a hátsó udvaron, tele volt gödrökkel, azaz tyúkfészkekkel, m 28. ábra. Tyúkborító az udvar sarkában (Nagyrév. 1980. Fotó: Szabó László 29 BELLON T., 2003. 64. o. Libák a tiszaugi holtágon; Tanyán kiköltetett vadkacsák. Tiszakürt-Öregszőlő 30 BARNA G., 1971. — Ugyanő dolgozta fel az SZMNA-ban is ezt a kérdéscsoportot (44. kcs.).