Mező Szilveszter - Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 1. (Tiszaföldvár, 2006)

Szlankó István: Varga Lajos emlékezete

Varga Lajos emlékezete (Sentes, 1913—

Stentes, 2003) Varga Lajos 1950 júniusában került a tiszaföldvári gimnáziumba földrajz—történelem szakos tanárként, s itt tanított egészen 1973 nyaráig, nyugdíjba vonulásáig. Közben, 1956-ban megalapította az ország első földrajzi múzeumát, a Tiszazugi Földrajzi Múzeumot, s vezette azt közel kilenc esztendeig. A helyi gimnázium és a múzeum sorsa azonban haláláig érdekelte, vagy ha a mondatnak van így értelme: a halála után is, hiszen gazdag könyvtárának nagyobbik hányadát erre a két intézményre hagyta végrendeletében. Visszaemlékezései és személyes emlékeink alapján fiával, Varga Csabával összeállítottuk életének jelentősebb állomásait, amit a szűkös terjedelmi korlátok miatt meglehetősen rövidre kellett fognunk. Lajos bácsi 1913. február 15-én született Szentesen. Édesanyja Kamocsay Rozália óvónő, édesapja Varga Lajos gépész-kovács volt. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában, Szentesen végezte. Itt ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, amely komoly hatással volt későbbi életére. Érettségi után — 1931—32-ben — az egész osztály önként jelentkezett katonának; Lajos bácsi későbbi visszaemlékezései szerint: „itt váltak férfivá". 1932 szeptemberében hadapród tűzmesterként szerelt le, utána a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte meg tanulmányait, ahol 1938-ban földrajz—történelem szakos tanári oklevelet szerzett. 1939 őszén a visszacsatolt Kárpátalján, Técsőre nevezték ki tanárnak, ahol az egyik első dolga az volt, hogy az iskolának magyar nyelvű térképeket és könyveket szerzett. A viharos 1940-es esztendő magánéletében és szakmai pályafutásában is mérföldkőnek bizonyult. Ekkor doktorált földrajzból, disszertációjának címe: >y

A Körös—Tis^a—Maros-s^ögföldrajza". Még ugyanebben az évben — július 6-án — házasságot kötött Csiki Jolán gimnáziumi tanárnővel — a drága emlékű Joli nénivel. Két évvel később behívták katonai szolgálatra, ahonnan csak 1945 októberében „térhetett vissza". Eközben, 1942-ben megszületett Lajos fiuk, majd 1944-ben Csaba. A háború után szinte a semmiből kellett új életet kezdeniük, hiszen csaknem mindenük Técsőn maradt-veszett. Különösen az értékes könyveit sajnálta, melyeket „egy idegen hadsereg katonái leöntöttek benzinnel majd meggyújtották és kórusban a%t énekelték: Nyet nado vengers^kaja kultúra. ".

1 Ezt a történetet ismeretségünk ötven éve alatt számtalanszor hallottam Lajos bácsitól... 1945 őszén Kunszentmártonba vetette a sors, ahol a Parasztdolgozók Tanítóképző Intézetének megszervezésével bízták meg. 1948 őszén aztán koholt vádak alapján letartóztatták, s egy ideig „Markó utcai lakos lett". A börtönben sem feledkezett meg vállalt hivatásáról, fáradhatatlanul tanított. Felmentése A kilencvenéves IMJOS bácsi otthoni dolgozószobájában (1 :

otó: Nagy Gábor) 1 „Nem kell magyar kultúra."