Mező Szilveszter - Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 1. (Tiszaföldvár, 2006)
ÉRTEKEZÉSEK - Vajk Ödön: A Tiszaföldvár környéki Tisza-ártér változásának nyomon követése régi térképek segítségével
ujaiban nem okoltak lényeges változást. " (BOTÁR— KÁROLYI, 1971) A Tisza szabályozás előtti állapotát, az árterek ősi területét, valamint az ott kialakult településeket, a közlekedési és művelési viszonyokat az úgynevezett első katonai térképen szemlélhetjük meg. A tiszai ártér A tiszai árterek hihetetlen nagyságáról csak a Lányi Sámuel vezetésével 1833—40 között megalkotott részletes felvétel adott teljes és döbbenetes képet. Az Építési Igazgatóság 1838 körül készült, községenként és megyénként részletezett kimutatása szerint a Tisza völgyében állandóan vízzel borított terület 221 000 ha volt. A legnagyobb árvizek idején elöntött terület 1 192 700 hektárra rúgott és 854 község határára terjedt ki. E számok azonban nem tartalmazzák a Körös—Berettyó-vízrendszer árterének adatait, amelyekről Huszár Mátvás 1 1824-ből származó jelentése tájékoztat. Eszerint a vízrendszer árterülete 771 000 ha volt, amiből 256 000 hektárt borítottak az állandó jellegű mocsarak és lápok. Adatainkat összegezve a Tisza és melléklolyóinak ősi árterére 1 963 700 hektárt kapunk, amiből 477 000 ha volt állandóan víz alatt. Mivel ezek a területek csaknem teljesen a mai országhatáron belül fekszenek, érdemes megemlíteni, hog}' hazánk területének 21,1, illetve 5,1%-át képviselik. Tiszaföldvár környékén az átlaghoz képest keskenyebb ártér alakult ki. Az ártéri szűkületek mind a Nagyrév—Bög közötti szakaszon, mind a Vezseny—Martfű közötti szakaszon 900 m szélesek. A szűkületek között 4,5—7 km széles ártéri öblözeteket találunk, ezek legmélyebb részeit régi morotvák (Jend, Románd, Sulymos-tó) alkotják. A települések egytől egyig az ártér szélén, az úgynevezett „félszigetek"-en helyezkednek el, kihasználva a körülöttük kialakult mocsárvilág adta biztonságot. Az ártér túlnyomó része rét, mocsár és nádas volt, mely a folyónak nem jelentett lefolvási akadályt árvíz idején. A mocsárrétekből szigetek, hátak emelkedtek ki, melyeket az első és a második katonai felmérés egyaránt pontosan megjelenít. (Például: Ló sziget, Akol sziget, Erdő sziget, Erhalom sziget, Pap hát. Nagy' hát). Az ártéri öblözetek a folyómederrel a fokokon keresztül voltak kapcsolatban. A régi térképeken szinte alig találunk erdőt, ezek is főleg a folyót kísérő ligeterdősávok voltak. A töltések megépítésekor a hullámtéren vízfolyási akadályt képező növényzet vagy emberi építmény nem volt. A szabályozások időszaka A települések, a vonalas létesítmények és a mezőgazdasági területek védelme érdekében alakult meg 1846-ban Vásárhelyi Pál vezetésével a Tiszavölgyi Társulat, melynek fő célja a szabályozási munkák tervezése és kivitelezése volt. A Tisza és mellékfolyói gátrendszerének megépítése, a mesterséges mederszakaszok kiépítése, a kanyarulatok átvágása, illetve a mocsárvilág csatornahálózat segítségével történő lecsapolása a korabeli Európa legjelentősebb természet-átalakító tevékenysége volt. A Tisza-szabályozás alapelveit Vásárhelyi a következő felismerésből határozta meg: a folyó középvíz idején egyensúlyban van és nem épít zátonyokat. Ezért a Tiszát tökéletesen lehet szabályozni, ha túlfejlődött kanyarulatait átvágják, s a folyót megrövidítik. Ha az árvizeknek is olyan lefolyást biztosítanak, mint amilyen a középvíznek van. Tehát a folyó árvízi mederszélessége és mélysége között ugyanolyan arány legyen, mint amilyen a középvíz mederszélessége és mélysége között van. A fenti összefüggéseket figyelembe véve Vásárhelyi a Tisza árvízgátjainak közepes távolságát 750 m-ben adta meg, mely a körülményektől függően 500—1900 m között változhat. 1 Az 1818—1823 között végzett Körös-felvétel vezetője.
