Mező Szilveszter - Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 1. (Tiszaföldvár, 2006)

KIADVÁNY- ÉS FILMISMERTETÉSEK - Érdtől a Taroko-szurdokig (Mező Szilveszter)

TISZAVILÂG I. a szerző is e pusztító erejű légköri jelenséggel társította a szóban forgó területet. Szinte alig akad olyan esztendő, amikor nem találja telibe egy-egy vadul pörgő forgóvihar Tajvan sokat szenvedett testét. Égiháború idején a természetben és a sűrűn lakott partvidék kisebb-nagyobb településein is é)tiási rombolást végeznek a fékevesztett szelek és az általuk felkorbácsolt óceán méteres hukámai. A veszély elmultával azonban szép lassan helyreáll a régi rend, a szorgalmas tajvaniak pedig a lehető leggyorsabban helyrehozzák a tomboló vihar nyomán keletkezett károsodásokat. A szerző a földtörténet, az éghajlat és az élővilág helyi érdekességein túl megismertet bennünket a régéna lakott sziget hosszú, fordulatokban gazdag történelmével is. Keskeny hegyi csapások vezetnek a sűrű erdőségek mélyén élő őslakók apró, hangulatos falvaiba, ahol az atayal, a bunun, a paiwan és nem utolsósorban a csou törzs kisszámú képviselői sokfelé még napjainkban is hűen ápolják a nagyszüleik által rájuk hagyományozott gazdag örökséget. Felelevenítve a sziget korai történetét, olvashatunk az erre vitorlázé) portugál hajósokról, akik Ilha Formosának, azaz „Gyönyiirít-sziget"nek nevezték ezt a festői hegyvonulatokkal koszorúzott szubtrópusi szárazulatot. Majd szép sorban megelevenednek a holland gyarmati korszak, illetve a Chingdinasztia évtizedei, az ötven éves japán megszállás megpróbáltatásai és az 1949-es exodus, mikor is a Kínai Köztársaság „nemzeti" kormánya a Mao Ce-tung vezette kommunisták elől Tajvanra menekült. A szerző finoman árnyalt képet fest Csang Kaj-sck generalisszimusz személyéről és azokról az évtizedekről, amelyek oly sokáig tabunak, kényes témának számítottak a hazai médiában. A kötetnek különös aktualitást adnak az utóbbi idők poktikai történései. Tajvan és a „szárazföldi Kína " között feszülő, nem éppen barátságos viszony szélsőséges kilengései időről időre a világérdeklődés homlokterébe helyezik e kicsiny szigetországot, komoly aggodalommal töltve el emberek százmiihóit. Fontos erénye a műnek, hogy általa bepikantást nyerhetünk a lakosság mindennapjaiba, a dolgos tajvani emberek idegenek előtt jórészt rejtve maradó életébe is. A szerző huzamosabb ideig tartó szigeti tartózkodása alatt több helyi lakossal is közelebbi kapcsolatba került. Példájukon és a velük folytatott gondolatébresztő beszélgetéseken keresztül számos olyan szokás és viselkedésforma kerül érthető közelségbe, amelyek egyébként fölöttébb különösnek, netán teljességgel megfoghatatlannak tűnnek az európai és általában a nyugati civilizáció hagyományos értékrendjén nevelkedett ember számára. A szerző részletesen ismerteti Tajvan fontosabb vallásait és szellemi áramlatait, elkalauzolva az olvasót a sziget jelentősebb buddhista, taoista, konfuciánus és keresztény szentélyeibe. A legmagasabbrendű spirituális hitelvek mellett persze egészen evilági dolgok is helyet kaptak a könyvben. A „Pillantás a konyhaablakon át" című fejezetből például megtudhatjuk, miből készül a dzsengdzsaó, a tajvani emberek egyik közkedvelt eledele, vag}' hog}' éppenséggel hány pohárral szabad egyszerre meginni az ország messze földön híres alkoholos italából, a kao-kang-ból. Kubassek János — bármely pontján jár is Földünknek — mindig szívügyének tekinti a valaha azon a tájékon tevékenykedett magyar utazók és földrajzi felfedezők kallódó rekkviáinak felkutatását, közkinccsé tételét. Jelen írásában többek között feüdézi a kalandos életű Benyovszky Móric ázsiai útjának tajvani epizódját. A fennmaradt írásos dokumentumok szerint a magyar gróf volt az első hazánk fiai közül, aki 1771 augusztusában Formosa ismeretien földjére lépett. Az ő szigeti tartéizkodása még meglehetősen kurtára sikeredett, hiszen orosz fogságból menekülve csupán érintette az útjába eső szárazulatot. Sokkal hosszabb időt töltöttek el Tajvanon azok a Kárpátmedencéből elszármazott misszionáriusok, akik önzetlen, odaadó munkájuknak köszönhetően nagy megbecsülést vívtak ki a szigedakók körében. A magyar szerzetes atyák és anyák számos iskolát, árvaházat alapítottak, szótárakat, nyelvkönyveket szerkesztettek, s nem utolsósorban gyógyírt nyújtottak azoknak az elesett, magukra hagyott embereknek, akik már senki másra nem számíthattak. Áldozatos munkájuk, humánus cselekedeteik mind a mai napig élénken élnek a helvbéli emberek emlékezetében. A szerző önákó fejezetet szentel e témának, méltó módon tisztelegve a tajvani magyar szerzetesek példamutaté) élete előtt. Egy igazi útirajzban — a műfaj sajátos jellegéből adódóan — természetesen maga az író is aktív szereplője a vázolt eseményeknek. Nincs ez másképp a tárgyalt mű esetében sem. Az élményeiről részletes