Pásztrai Erzsébet: Az idegenforgalom helyzete és fejlesztésének lehetőségei Szolnok megyében (2018) / 1763-2018

23 A propagálásra nem fordítanak elegendő gondot. / Lásd a sz-ú mellékletet I/ Tiszaföldváron a Tiszazugi Földrajzi Múzeum épületében állandó jellegű kiállítás mutatja be a Tiszazug természeti kincseit és fej­lődését. Hiányzik a Muban egy Bányai Kornél-emlékszoba. />/(д/ iüpülő thermálvizes strandjának végleges befejezését 1970-re tervez­ték, azonban más H fontosabb ’’ beruházások miatt csak terv maradt ez az elképzelés. Д,riY A tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezet országos hiríi, g a hatá­rokon túl is ismerik az eddig elért szép eredményeit. Bizonyítják ezt a külföldi országokból kapott levelek, meghívások, látogatások. Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli ebben az évben, s 1969-ben egy könyv jelenik meg a termelőszövetkezet életéről,20 éves fejlő­déséről. A szövetkezet elnökével folytatott beszélgetés során meg­tudtam, hogy felvetődött már egy csárda építésének gondolata / i #-/, de ezt csak a távoli jövőben tudják majd megvalósítani, állítását azzal igazolta, hogy az idegenforgalom fellendüléséhez a szálloda és szálláshely biztosítása elengedhetetlen. Többek között elmond­ta, hogy a Csehszlovák vendégeket általában Pesten szállásolják el, mert a Tisza Szállóban nincs elegendő aely. / 4-t./ A megyei szállodahiány tehát erősen gátié tényező az eredményesebb megyei idegenforgalom kifejlesztésében. A martfűi Tisza Cipő gyár csereüdülteteseket folytat a gottwaldovi Cipőgyárral. Sok munkás megcsodálta már az ottani cipóműzeumot/П ff de Martfűn még nem vetődött fel ilyen irányú törekvés, pedig a gyár termékei erre lehetőséget adnának. A minit mellett valaha állt a " Hajlati csárda Felújítása szükségszert! lenne, a jó horgászati, strandolási és csénakázási lehetőségek miatt is. Az út két oldalán levő kunhalmok történetére lehetne táblákkal, prospektusokkal fel­hívni a figyelmet. Innen rövid kitérő a Bagimajori műemlékekhez, szélmalomhoz érdekes látnivalót nyújt. Kunhalmok találhatók még a karcagi útvonal és TÚrkeve környékén is, 8 érdekelhetik történelmi jelentőségük az ideérkező idegent is.

Next

/
Thumbnails
Contents