Emlékeztető. Tiszaföldvár községben megtörtént ellenforradalmi eseményekre. Faragó János párttitkár és Bódi Imre vb. Elnök visszaemlékezése az 1956-os tiszaföldvári és környékbeli eseményekre (2016) / 1617-2016

9 Ugyancsak a Haladás Tsz-nél a közgyűlésen résztvett szintén Sz. Kávási István és Bucsi Zsigmond, akik kijelentették a tsz, tagságának, hogy ők azért jöttek a forradalmi tanács részéről a közgyűlésre , hogy a tsz, vezetősége ne tudjon nyomást gyakroolni a tagságra, hogy a csoport megmaradjon, vagy feloszoljon. Sz Kávási István kijelentette, azt is, hogy senkinek semmi bántódása nem lesz, ha a tsz, feloszlik, az összes adósságot az uj kormány el fogja engedni. Ugyancsak az többi termelőszövetkezetnél is résztvett Sz, Kávási István, valamint az ellenforradalmi tanács egynéhány tagja, a közgyűléseken, azonban a másik három termelőszövetkezetnél a tsz. tagság szilárd kiállása megmen­tette a termelőszövetkezetet. A legnagyobb nyomást a Lenin tsz-re próbálták gyakorolni, mert t\idták, hogy ez a legerősebb termelő­­szövetkezete Itt azonban nem tudtak eredményt elérni, mivel a tag­ság egységesen kiállt amellett, hogy a termelőszövetkezet nem oszlik fel, tovább akarnak dolgozni, A termelőszövetkezetek feloszlatásában névszerint resztvettek: 3z. Kávási István 96 holdas kulák, Gazdag Károly, aki 2 hold szöllőjét állandó bérmunkásokkal művelt éti, Szabó József téglagyári munkás, Takács Mihály, Gajdos János és Jován Mihály lumperproletárok. 12./ Az ellenforradalom ideje alatt különböző összejövetelek tartása. Az ellenforradalmi tanács választására három esetben lett nagy-együlés összehiva, első esetben résztvett a gyűlésen 150-200 fő, a másodikon szintén ennyi, a harmadikon kb0 450-^00 fő vett részt, A naggyülés szervezői Szolnokról, és a Cipőgyárból kintlévő ellenforradalmi ele­mek szervezték, a földvári ellenforradalmárok segitségével, A tömeg összetétele: nagybbrésze olyan személyekből tevődött össze, akik állandóan a kocsmát látogatják, soha sem szerettek dolgozni, és nem is dolgoztak, vagy kupecok. Resztvettek a naggyülésen a ki­telepítették és egész osztályidegen elemek. Igen kicsi része volt a tömegnek a becsületes dolgozó, azok is amikor látták, hogy milyen tevékenységet áearnak kifejteni megismerték, hogy a régi rendszer hiveit kkarjálc visszaállítani, otthagyták a nagygyűlést. Az ellen­­forradalom ideje alatt a kisgazda párt tartott 3 esetben összejövetelt, ahol 1-1 esetben 50-60 fő vett részt. Ezen az ülésen az ellenforra­dalmi tanács határozatait ismertették. Ugyancsak tartott ülést a paraszt párt két esetben ennek a szervezője Szabó Péter Parasztpárti elnök volt. Tartott ülést a szociáldemokrata párt is, amelyet Húszárik László szervezett, ezen az ülésen 35-40 személy vett részt,, 13»/ Papok tevékenysége az ellenforradalom ideje alatt. Az ellenforradalom ideje alatt Szini Béla ref, lelkész tevékenykedett, tagja volt az ellenforradalmi tanácsnak, résztvett a Budapestre tör­ténő élelmiszer gyűjtésben és szállításban. A papok állandó család­­látogatást csináltak és a hittan oktatásra hivták fel a szülők figyel­mét. Felkereste minden pap az iskolaigazgatókat és ott közölték az iskolaigazgatókkal, hogy a hittan oktatás továbbra nincs "korlátozva" és megkezdik minden iskolában a hitoktatást, ami egyben kötelező is minden tanuló számára.

Next

/
Thumbnails
Contents