Csetényi Mihályné: Egy amatőr régész és nyelvész a 19. században. Kovách Albert csépai postamester élete és munkássága (2016) / 1613-2016

Ásatás T. Ughon, a “kémény tetőn” III. Jelen voltak; Széli Farkas, Schweiger Lajos, Kovách Albert, Fechtig Imre báró, és Eördögh Gyula. echtig Imre báró saját birtokán 1876. évi október 28-án T.Ughon, a kéménvtetői magaslat harmadik dombján, mely T.Ugh községtől délnek fekszik, és a Tisza árterének mintegy partját képezi, saját költségén rendezett régészeti kutatáshoz a fentérintett jelenvoltakat meghíván, az ásatást a tiszai ártér felől, mely partszakadást képez, - mintegy 8 meter hosszú és 2.50 m. széles négyszegként kezdte ásatni, mely térség, valamint az egész kéménytetői szántó-dűlő felülete cserép-edény, csont és kőtöredékekkel van elborítva. Az ásatás megkezdődvén, a töredékek igen sűrűn fordultak elő, és 0.70 m. mélységben egy igen szépen csiszolt csont-eszköz került elő. Ugyanitt 0.90 m. mélységben egy emberi koponya felső része feküdt a hamu-rétegben,- mely koponya a homlokán láthatólag régi ütés vagy sérülés következtében be van törve és a szemöldök csontja között áthasadva. A koponya-darab egyik széle régi erőszakos törést mutat,- a koponya többi részei nem voltak feltalálhatok. Az itt találtatott tömérdek csont és cserép-töredéken kívül amorph kődarabok, egy kova- és egy obsidian silánk is találtatott. Ezen helytől észak-keletnek mintegy 60 meter távolságban Kovách Albert társunk próba ásatást végzett, mely hely gazdagabbnak és érdekesebbnek véleményeztetvén, az egész erőt oda fordítottuk. Itt is először 2, azután 60 meter térséget ásattunk ki 2.45 meter mélységig. A felső termőréteg szintén tele volt csont- és cserép töredékkel, 0.79 m. mélységben égetett vörös föld-réteg mutatkozott, ez alatt vastag banya-kemence összedűlt részei, közvetlen ezek alatt cserép-töredékek, hamu és szén. Ezek alatt vastag kemence oldalai, nagyobb-kisebb táblákban össze-vissza dőlve találtattak. 1.26 m. mélységben, mely táblákon majdnem szabályos rendben 4 és 8 c.m átmérőjű kerek lyukak voltak. A táblák egyik oldala simított, más oldala durva felületű volt, vastagsága pedig 0.10 m. A lyukas tábla csoporttól nyugatra agyag-rétegben 1 m. mélységben egy kis szűk nyakú bögre, közel ehhez egy parittya kő és egy köszörűkő, és csonteszközök találtattak. A táblák alatt hamu és kagyló rétegben jött elő 2 szarvasagancs egymás mellett fekve, melyeken a bevágás helyei nyilván láthatók, - Az agancsok 0.30 mt. hosszúak, kár hogy ásás közben mindkettőnek hegye letöretett. - Ezeknek közelében feküdt két 0.10 mt. hosszú, s 0.09 m vastag lyukas madárcsont, két végokon bekaptatás nyomai látszanak, egyiken pedig bevágás, mi arra hagy következtetni, miszerint ezen csontokból csont-gyöngyök voltak készítendők. -1.30 mt mélységben kőbalta fele találtatott, melyen a kifúrás által támadt lyuk fele része látható. Éjszakra 1 m. mélységben egy szép obsidian-szilánk feküdt, ehhez közel 1.70 mt. mélységben az előbbeniekhez hasonló, de kisebb agancs, egy agancs-hegy, egy más agancs­hegy melynek vastagabb vége ki van fúrva. 2 mt. mélységben több csiszolt csont eszköz, parittya-kő, és egy obsidian lett találva. Az átkutatott földréteg következő rendben és mélységben találtattak. 0.32 meter réteg = cserép-töredékek, hamu és agyagos termő réteg 34

Next

/
Thumbnails
Contents