Csetényi Mihályné: Egy amatőr régész és nyelvész a 19. században. Kovách Albert csépai postamester élete és munkássága (2016) / 1613-2016

behozatalával még inkább hozzáférhetetlenné termők nyelvünket az idegeneknek; azért ne combináljunk új betűket, hanem vegyük át vagy az idegen nyelvekből vagy az általános nyelvtudomány jegyeiből azokat, a melyek nyelvünkben nincsenek meg, s a szükséghez képest alkalmazzuk; a harmadik azt akarja, hogy a készítendő betűk csak a római betűk stíljében készülve egyszerűek legyenek, mint a római jellem; a negyedik a magyar írás jellemével összeegyzhetetlennek tartja s tiltakozik ellene, hogy idegen nyelvekből nem lehet, nem szabad jegyeket kölcsönöznünk, és így tovább. Az imént elszámláltak osztályain kívül kaptunk azonban négy, figyelemre méltóbb javaslatot is. Az első Irsik Ferencztől való, a második Kovách Alberttól; kettejének szerzője pedig ismeretlen kíván maradni. E négy javaslat a főbb pontokra nézve teljesen egyezik egymással; egyeznek névszerint a következőkben: 1) az indítványt, hogy ideje volna kettős mássalhangzókat kiküszöbölnünk s helyettük egyszerű jegyeket tenni alkalmazásba, mindegyikük helyesli s nagy hévvel pártolja.; 2) mindegyikük határozottan ellene van a Hunfalfy tette módosításnak; a l’án’, die'ős'ég-Ше nagyon is felbokrétázott szók, azt mondják, szerfölött eléktelenítették s megnehezítették írásunkat; 3) határozottan követelik, hogy az új, egyszerűsített jegy az alap hangot jelölő régibb betűnek csak kevésben eltérő módosítása legyen; s végre 4), bár más-más szempontból, de ellenzik Hunfalvynak azon javaslatát is, hogy adjuk meg az 5-nek nyelvünkben is azt az értéket, mely az európai nyelvekben van neki, hogy legyen az jövőre nálunk is az sz. Ennél fogva szükségtelennek tartjuk a czikkeknek mindegyikét külön, egész terjedelmükben közleni; s a t. czikkírók megbocsátanak, ha javaslataikat kivonatban adjuk s csupán a teendők módosítások közlésére szorítkozunk. Lássuk egyenként. II. Ко V á c h Albert először is az s eddigi értékét mindenáron meg akarja tartani, aztán nagyobbára a föntebb elsorolt elvekből indulva ki, ily alakú betűket javasol. 1873. II. Kötet A kettős betűk módosítása 289-296. Utalások Kovách Albertre, 292, 294. old. 15 Nyomtatás. írás. Cs, cs helyett:

Next

/
Thumbnails
Contents