A 2013. évi tiszaföldvári utcanév változásokkal kapcsolatos Ideiglenes Bizottság anyagai, előterjesztések, határozati javaslatok (2013) / 1590-2013

Magyarországi Pártja (KMP) tagja volt. Többször tartóztatták le 1928-tól, bár nem tudtak rábizonyítani semmit és szabadlábra kellett helyezni, de állását elvesztette. A 30-as évektől folytatott kommunista irányító tevékenységet. Egy ilyen alkalommal került rendőrkézre. Miután a kormány a biatorbágyi vasúti merénylet (1931. szeptember) ürügyén kihirdette a statáriumot, a bíróság Sallai Imrével együtt halálra ítélte. József Attila a halálos ítélet ellen röpiratban tiltakozott. A röpirat szövegezésében Illyés Gyula is részt vett. Az ítéletet végrehajtották. (Magyar Életrajzi Lexikon: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03975/04823.htm Kállai Éva: (Budapest, 1917. márc. 31. - Budapest, 1957. ápr. 14.): tisztviselő, XI. kerületi párttitkár. Mozgalmi tevékenységét a vasas ifjúmunkások csoportjában kezdte, később az Országos Iijúsági Bizottság (OIB) tagja lett. Ságvári Endre munkatársa, 1942-től az OIB vezetője. 1942. júniusában letartóztatták, a hadbíróság 14 hónapra ítélte. Tíz hónapot töltött Nagykanizsán internáló táborban. 1944. márc. 22-én az illegális KMP tagja, a sajtónál dolgozott. 1945-től különböző pártfunkciókban tevékenykedett. 1946-ban férjhez ment Szántó Miklóshoz. 1956 októberében a Köztársaság téri pártház ostromában szerzett sérülésébe halt bele. (Magyar Életrajzi Lexikon: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07J65/07248.htm)) Mező Imre: (Ramocsaháza, 1905. dec. 13. — Budapest, 1956. nov. 1.): szakszervezeti vezető. Szegény parasztcsalád gyermekeként nehéz körülmények között volt szabó tanonc Kisvárdán. 1925-ben Belgiumban telepedett le. Itt kapcsolódott a munkásmozgalomba; 1929-ben a belgiumi magyar csoport vezetője és a Belga Kommunista Párt munkatársa volt. 1936-ban feleségével együtt részt vett a Madrid körüli harcokban. 1939-től Párizs felszabadulásáig Franciaországban részt vett az ellenállásban. 1945-ben hazatért, felelős párt- és szakszervezeti munkakörben dolgozott. 1954-től az Magyar Dolgozók Pártja (MDP) budapesti bizottságának titkára, 1956. júliusában a Központi Vezetőség tagja volt. Az 1956. októberi forradalom kitörése után posztján maradt a Nagy- budapesti Pártbizottságon, és vezetője volt a pártház védelmének. 1956. október 30-án a harcban elesett. (Magyar Életrajzi Lexikon: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC09732/I046J.htm) Sallai Imre: (Erdőfule, Románia, 1897. dec. 17. - Budapest, 1932. júl. 29.) Politikus, magántisztviselő. A középiskola elvégzése után pénzintézeti tisztviselő, majd bekapcsolódik az első világháború alatt kibontakozó antimilitarista mozgalom szervezésébe. Részt vett a Vörös katona c. hetilap szerkesztő bizottságában. A Tanácsköztársaság alatt a belügyi népbiztosság politikai osztályának vezetője volt. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsben kidolgozta a magyar ifjúmunkás mozgalom szervezési feladatait. 1928-ban Moszkvában a Marx-Engels Intézetben a Nemzetközi Vörös Segély kimunkálásában vett részt. Magyarországra hazatérve az illegális sajtó feladatait dolgozta ki és ez időben a párt agrárpolitikáját is. 1932. július 15-én a KMP titkárságának többi tagjával együtt a rendőrség letartóztatta. Minthogy a biatorbágyi merénylet ürügyén a kormány életbe léptette a rögtönítélő bíráskodást Fürst Sándorral együtt statáriális bíróság elé állították és 1932. július 29-én gyorsított eljárással meghozták és végrehajtották rajtuk a halálos ítéletet a nemzetközi és a magyar tiltakozás ellenére. (Magyar Életrajzi Lexikon: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC13280/13334.htm) Sziklai Sándor: 1919-ben vöröskatona volt, harcolt a spanyol polgárháborúban, a második világháború alatt a Szovjetunióban működő magyar partizániskola tanára lett. 1945 után különböző pártfunkciókat töltött be, 1953-tól a Hadtörténeti Intéztet igazgatója, ezredesi rangban. 1956. október 26-án saját házában halt meg apósával együtt, nehezen tisztázható körülmények között. Később a kommunista propaganda azt állította, hogy mindkettejüket a 3

Next

/
Thumbnails
Contents