Szabó László: A gazdaságtípusok és az építkezés összefüggése a Tiszazugban (Szolnok) / 1562-2012
elsősorban a férfinép családon belüli munkáit köti le, illetve az idősebb férfiak egész munkáját jelenti a családon belül. A másik típust a kétosztatú, csak néhány melléképülettel rendelkező kapásházak jelzik, akiknek lakói az 1945 előtti tiszazugi „nagyüzemi" szőlőgazdaságoknak bérmunkásai. Specializált munkások, akik azonban — a férfi munkaerőt tekintve — bekapcsolódnak általában a nagyobb birtokok munkáiba is, s így szerzik meg a család fenntartásához szükséges kenyérnek valót, illetve a kisszámú állat számára a takarmányt. Specializált szőlőbeli munkás a kapás, aki mint alkalmazott viseli gondját egy piacra termelő, 6—8 holdas szőlőgazdaságnak. Munkásként beilleszkedhet egy-egy nagyobb uradalom komplex egységébe. A harmadik típus, amit komplex szőlőbeli tanya néven tárgyaltunk. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a tiszazugi szóhasználat szerint ez nem tanya, hanem szőlő; tanyán ugyanis itt a fekete földön fekvő földművelő tanyát értik, ahol szántóföldi növényeket és állatokat tartanak. A szőlő terminus alkalmazása azonban zavarokat okozhatott volna. Itt olyan saját tulajdonú, az egy holdat elérő vagy azt jóval meghaladó, családi munkaerővel működtetett, monokultúrás szőlő- és gyümölcstermesztő gazdaságokról van szó, amelyek piacra is termelnek, de saját szükséget is ellátnak. Mindemellett rászorulnak, hogy aratóként, feles földet fogva megkeressék a kenyérnek valót; jellemző rájuk, hogy csupán a férfiak lépnek túl a szőlő határain tudásban, ismeretben, a nők a szőlőbeli élethez kötődnek, ismereteik a szőlőn kívüli gazdasági ágazatokban f elületesek. 4. Végezetül meg kell jegyeznünk, hogy felmérésünk, s a téma ilyen megközelítése kifejezetten gyakorlati célokat szolgált. Látva a hetvenes évek közepén a pusztuló szőlő- és gyümölcskultúrát, elhatároztuk a szőlőskertek lehetőség szerinti teljes felmérését, életének megörökítését és tárgyi dokumentálását. Tanácskozás és ugyanez évben (1976) kiállítás megrendezésére is sor került. Most, 1990-ben lehetőségünk van arra, hogy a Tiszakürti Arborétumban, amelyet bővítenek, múzeumunk is kapjon egy részt, s oda begyűjtse a régi szőlő- és gyümölcsfajtákat, állandóan művelt és gondozott részként megőrizze az elődök sóvári-, kormos-, bőralmáit, diófafajtáit, s a török- és fehér szőlőt, a későbbi direkttermő fajtákat. Mindezt úgy, hogy egyben felépítjük — kis skanzenként — a régi építményeket, s az egykor leltárszerűen felvett tárgyi anyagot. Igazi muzeológiai tevékenységnek tekintve a feladatot, talán létrehozunk munkatársaimmal egy olyanegyedo jellegű gyűjteményt, mint amilyen a szálkái Szekér Múzeum. 16
