A kiskörei duzzasztás hatása a környező területek talajvízhelyzetére (1989) / 1544-2012

érhetik. A talajvizállás-változások, emelkedések nagyságának megha­torozása sem egyszerű feladat. A talajvizjárás ismeretében nyil­vánvaló, hagy nem hasonlíthatunk össze pillanatnyi értékeket, hi­szen elsősorban a változás trendjének, majd nagyságának a megíté­lése a feladat. Közismert, hogy az országos talajvízészlelő háló­zatunk adatainak tanúsága szerint még ma is sok területünkön ab­szolút talajvizállás-maximumnak számítanak az 194o-42.években elő­állt talajvizállások. Ha ezekhez viszonyítanánk mai vízállásain­kat,akkor nem emelkedésről, hanem süllyedésről kellene beszélni. A vizsgálatokat megneheziti, és igy erősen korlátozza az időben rendelkezésünkre álló adattömeg. Jól tudjuk, hogy talajvíz­észlelő kúthálózatunk jelentős hányada az 195o-es években létesült. Ezeknek a kutaknak, ill. adatainak felhasználása mindenképpen ki­vánatos. Ez viszont megszabja, hogy a vizsgált időszakot, tehát mind az összehasonlítási alapot, rnind az összehasonlítási idősza­kot az 195o-es évek utánra kell tenni. Az 196o-as években készült el az ország sikvidéki területeire az 1956-196o. évek közötti 5 éves időszak talajvizállása terep alatti mélységének térképsoroza­ta. Az akkori számitások szerint ez az 5 éves időszak jól jelle­mezte 196o-ig a hosszabb adatsorral rendelkező kutak adtaiból szá­mitott átlagértékeket. Akkor, ha jellemezni kívánjuk a talajviz­állásban az utóbbi években bekövetkezett változásokat, ugy az 1956-60.évek közötti átlag, mint viszonyítási alap elfogadható. Igaz, hogy reális képet csak akkor kaphatnánk, ha az emberi tevé­kenység hatására, vagy egyéb nem természetes tényezők hatására be­következő változások csak az 196o-as évek után lettek volna jelen­tősek. Ezért helyesebb lett volna, az 194o-es évek előtti talaj­vizhelyzetet választani összehasonlítási alapul, azonban ezt az akkor még igen kis számú talajvízészlelő kut nem teszi lehetővé. Tekintve, hogy a mezőgazdasági technológiáüan és ezzel együtt a mezőgazdasági termelésben, az 196o-as évek közepétől számitható ugrásszerű fejlődősnek lehetünk tanúi, igy a változások összehason­lítására az 1966-75. évek közötti lo éves időszakaszt használtuk fel

Next

/
Thumbnails
Contents