Vajkai Aurél: A magyar népi orvoslás kutatása (2012) / 1543-2012
II, 18 NÉPI ORVOSLÁS 5 ban még maguk is hisznek ; különösen a «tétemény», a «vesztés» mutatkozott meglehetősen szívósnak.36 Addig hadakozott az oktatókönyv írója a néphittel, amíg maga is foglya maradt. Tanításuk ma már elavult, de fejtegetéseik során annyi népi orvosló adatot tártak fel, hogy e művekből úgyszólván megrajzolható a korábbi századok népi orvoslása. Beszámoltak a népi orvoslásról — inkább kuriózumkép a régi hírlapok, folyóiratok. Pl. a Magyar Kurír 1794-ben a váltott gyermek főzéséről ír.37 Bekerült a népi orvoslás a szépirodalomba is. Kétségtelen, hogy Gvadányi JózsEFben38 kitűnő néprajzi gyűjtő lappangott, aki messze megelőzve korát, verses sorai közé remek néprajzi megfigyeléseket, leírásokat szőtt. Elég, ha itt a falusi gyógymódokról, javasasszonyokról szóló soraira gondolunk. A népi orvoslást minden kor á saját szemszögéből nézte és ítélte meg, ennek megfelelőleg alakultak problémái. Az, ami korábban mint csoda (pl. csodás gyógyulás a kegyhelyen) vagy az ördöggel kötött szerződés, boszorkányság, bübájosság, varázslás szerepelt és ilyen megjelöléssel került az egykori irodalomba, utóbb szerény néprajzi adatként megkapta a megillető helyét: a nép, a parasztság hitvilágának leírásában. A kor szemléletének átalakulásával íróink ráeszméltek arra, hogy a mindeddig titokzatosságba burkolódzó bűbaj ossíg, varázslás, boszorkányság és más efféle voltakép a nép képzeletvilágában él és így ítélendő meg. A titok ugyan továbbra is megmaradt, de ez már ma a lélektan, vagy mondjuk : a néplélektan problémája. _ r A tulajdonképeni néprajzi gyűjtőmunka a múlt század második negyedeben indul meg, akkor bukkannak fel először a kifejezetten tudományos célú gyűjteményekben népi orvosló adatok. A jószemü Csaplovics-János Magyarországról szóló leírásában több helyen tárgyalja a népi orvosló módokat, szól a boszorkányról. Megfigyelése már a kutató tűdósra és nem a kuriózumokat gyűjtő műkedvelőre vall. A történelem, a régiségek iránti érdeklődés eredményezi, hogy hamarább kerülnek kiadásra a régi századok orvoslómódjai, mint a jelenkoriak. Az irodalomtörténeti szemlélet inkább nyelvemléket, költői terméket, szöveget keresett, mint néphagyományt. Ezért látnak napvilágot régi ráolvasások,39 és ha az élő néphagyományhoz fordul a figyelem, abban is elsősorban a Szót,40 a szöveget, a nyelvet, a verset veszi észre. A történeti szemlélet kelti életre a Századok-at (1867) és része van e felfogásnak a Magyar Nyelvőr megindulásában (1872) is. A magyar tudomány fejlődésvonalában jelentős szerepet játszó folyóirataink megindulásukkal hosszú időre megszabták a népi orvoslás kutatásának irányát. A Századok több ízben régi ráolvasásokat közöl, többek közt a híres bagonyai ráolvasást, a Nyelvőr pedig népnyelvi szöveget, köztük gyakran népi orvoslást, betegségneveket stb. A népi orvoslás még alig jelent külön stúdiumot, a nyelvészeti folyóiratokban rendszerint «babona», «népszokások» gyűjtőcím alatt jelenik meg, keveredve a népi hitvilág egyéb tényezőivel. Az irodalomtörténeti érdeklődés Tárja fel később is több ráolvasónkat, a történetkutatás a régi recipéket. 4 Részben érthető, hogy a történeti irányú érdeklődés mellett a természettudományok művelői — elsősorban orvosok — még távol maradnak a néprajzi gyűjtőmunkától, és ha mégis ritkán a népi orvoslás kérdéséhez nyúlnak, csak mint az általános orvostörténelem mellékes, kisegítő ágát keresik (pl. Fekete Lajos, Demkó Kálmán) vagy tisztán a népegészégügy szempontjából (Hölbling Miksa) foglalkoznak vele. A népi orvoslásra, vagy itt alkalmasabb szóval jelezve: a kuruzslásra irányította a figyelmet a kor mindinkább felvilágosodó szelleme. A hírlapok, ahogy régebben kuriózumként, most tárcaként vagy talán kiirtandó rosszként kezelik a népi orvoslást és többször számolnak be kuruzslásról. Az 1870-es években a nép felvilágosítását szolgáló műre kiírt pályázaton díjnyertes
