Vajkai Aurél: A magyar népi orvoslás kutatása (2012) / 1543-2012
10 VAJ KAI AURÉL II, 18 jelentéktelen baktérium életemre tör. Lélektani és szellemtörténeti erők húzódnak meg magában a hivatalos orvostudományban is, a tudomány is csak kora felfogásának megfelelőleg magyarázza a betegségeket: hol az elemek harcával, hol Isten büntetésével, hol a mikrobákkal, hol meg a tudatalattival. Ha kevés is a tapasztalat a népi orvoslásban, annál több benne a művészet.60 < * A népi orvoslásnak egyik forrása a hivatalos orvostudomány. Bár a hivatalos orvostudomány más szemléleti síkon mozog, azért bizonyos eljárások leszivárogtak abból, ahogy valami keveset az orvos is kölcsönbe kaphat a néptől. A tudomány ugyan nem azért nyúl a néphez, mintha annak tapasztalatára rászorulna, inkább azért, mert időnként a kor megcsömörölve saját kultúrájától, valami mást, vagy ahogy mondani szokták : a természetest keresi. Van szer, ami évezredek folyamán hol itt, hol ott bukkan fel: egyszer a hivatalos receptkönyvben, máskor valami híres kuruzsló titkos tudományában ; majd ismételten a népi orvoslásban. A torokfájós nyakára Göcsejben61 fecskefészket kötnek, de megtaláljuk e gyógymódot Bethlen Farkas levelében, meg az 1596. évi ulmi taxában52 is. Sok helyen halljuk, hogy a veszettségre gyanús ember, állat nyelvalatti ereit felvágják,53 ugyanezt a műtétet végezte 1808 táján egy horvát tanító, de kivágták a kutya nyelvalatti vénáit a régi görögök is, akik különben épp a veszettségről fyssa-nak nevezték a nyelvalatti vena raninát.54 A népi orvoslás bizonyos fejezeteiben tehát csak az orvostörténész adhat kellő felvilágosítást. Nálunk az .úttörő munkát e téren Magyary-Kossa Gyula végezte, amidőn széleskörű irodalmi tájékozottságával, a természettudós pontos megfigyelőképességével megírt orvostörténeti-néprajzi tanulmányait sorra kiadta. A mátrabetegség, Az ebag, Csorna vagy Csuma, Veszettség és kőrisbogár, Szent Margit asszony öve, A királyi érintés gyógyereje, Kígyó az emberben, A szemmelverés stb. című dolgozataiban számtalan néprajzi kérdést hozott közelebb a végleges tisztázáshoz. Noha természettudós volt, ő képviselte tudományunkban azt a kultúrtörténeti irányt, amire a néprajz szakemberei közül nem akadt a népi orvoslás problémáinak feldolgozására. Végleges választ természetesen az orvostörténet sem adhat, de sok kérdésben megkönnyíti a megoldást, tisztázza a helyzetet. Nem is akar a népi orvoslás orvostörténetté válni, csak felhasználja annak eredményeit. * A vallási néprajz kutatása nálunk újabb keletű,55 érthető tehát, hogy a vallásos ténykedésekkel (búcsú, szentelmények, gyógyító szentek stb.) kapcsolatos gyógyítással csak később kezd foglalkozni az irodalom.66 Pedig hogy mennyire hálás és termékeny terület, elég, ha bepillantunk akármilyen kegyhely történetébe vagy búcsú leírásába : úgyszólván minden lépésnél valamilyen «csodálatos» gyógyulás feljegyzésére, népi orvosló adatra bukkanunk. Folyóiratokban, tanulmányokban elszórva korábban is napvilágot láttak a kegyhelyi szokások, offerek, ex vótók, általában szentelményekkel stb. történő gyógyulások leírásai, sőt a ráolvasok egy részét ide sorolhatván, ezekkel is több ízben foglalkozott az irodalom, mégis rendszeres kutatásról a régebbi irodalomban alig beszélhetünk. Bonomi Jenő a Buda-környéki svábsággal foglalkozva, több cikkben beszámol kegyhelyek történetéről, búcsúkról, ezekből a magyarságot is érintő orvoslómódokkal ismerkedhetünk meg. Hasonlókép szóba kerül a népi orvoslás Bálint Sándor búcsúleírásaiban. Vajkai Aurél a Kassán megjelenő Uj Életben 1938-ban kezdi meg cikksorozatát «A magyar népi orvoslás vallási és egyházi vonatkozásai» címen, amiben az eddigi irodalom alapján állítja össze a magyarság
