Cibakháza nagyközség szervezési szabályrendelete (Cibakháza, 1932) / 1520-2011
6. a kérdések feltevésénél a következő sorrendet követi: először az előadói javaslatot, azután a képviselőtestületi tagok által előterjesztett javaslatokat bocsátja szavazás alá és pedig olymódon, hogy mindig az a javaslat kerüljön előre, mely által a legtöbb javaslat elesik; 7. szabályrendeletek és más nagyobb terjedelmű ügyek felett a tanácskozást és szavazást általános és részletes tárgyalásra vagy több részletre oszthatja; 8. a jelen 4. pontjában foglaltaktól eltérőleg mindig névszerinti szavazást rendel el, valahányszor a szabályrendelet§-ának 6. bekezdése szerint névszerinti szavazásnak van helye; 9. szavazategyenlőség esetén elnöki jogán dönt; 10. a határozatot mindig nyilt ülésben mondja ki s amíg valamely ügy határozattal eldöntve nincs, más ügyet tárgyalásra nem tűz ki, úgyszintén nem engedi meg, hogy a már egyszer letárgyalt és határozattal eldöntött ügy ugyanazon ülésen újból tárgyaltassék; 4 fi 11. szigorúan őrködik afelett, hogy érdekelt tag a szabályrendelet J. 3. bekezdésében említett esetben az őt közvetlenül érintő ügy tárgyalásánál (ideértve a széksértési zártüléseket is) ne vegyen részt, ne szavazzon, sőt még a gyűlésteremben sem tartózkodjék; rá2. őrködik a gyűlés rendje és a tárgyalás zavartalan méltósága felett és pedig figyelmezteti a felszólalót, ha felszólalásában a) a tárgytól eltér, b) illemet sértő kifejezést használ, vagy illemet sértő magatartást tanúsít, c) személyeskedik, d) társadalmi vagy felekezeti gyűlölséget szít; rendreutasítja a felszólalót, szükség esetében pedig megvonja tőle a szót, ha a) az előző pontban említett figyelmeztetés dacára sem hagy fel kifogásolt magatartásával, vagy ha b) nemzetellenes magatartást tanúsít, avagy ha c) a fennálló törvényes rend ellen izgat, d) sértő kifejezésekkel valakinek jóhírnevét és becsületét támadja; megvonja a szólásjogot a felszólalótól, aki a rendreutasítás dacára ismételten kifogás alá esik; , rendreutasítja, szükség esetén a gyűlésteremből is kiutasítja azt a tagot, ki a) magatartásával a tanácskozás méltóságát sérti, b) közbeszólásaival vagy botrányos magaviseletével a tárgyalás menetét zavarja; 13. az előző pontban felsorolt esetekben, ha szükségesnek találja, vagy ha a főjegyző ezt kívánja, indítványozza a széksértés megtorlását is éspedig a széksértést megállapítva: a széksértés esetének tárgyalási idejére zárt ülést rendel el és elsősorban azt a kérdést teszi fel, hogy az illető büntetendő-e 1 Ha a többség igenlőleg szavazott, indítványt tesz a kiszabandó bírság összegére s azt bocsátja szavaZeis al ci 5 f 14. valahányszor szükségesnek tartja, a vita folyamán szólásjoggal él; 15. személyes kérdésben, avagy az ügyrendi szabályokhoz szólani kívánónak szólást engedélyez, de ügyel arra, hogy az ily felszólalás 5 percnél tovább ne tartson és a megszabott keretek közt maradjon. Ha a szóló a megszabott keretektől eltér, egyszeri figyelmeztetés után tőle a szót megvonja;