A Hármas-Körös jobb partjának tájvizsgálata a Gyigerzugi- és a Betekints-holtág közötti szakaszon (Tiszaföldvár, 2010) / 1517-2010

mai holtágak, amelyek közül számos az idők folyamán feltöltődött vagy elérte a mocsárállapotot (KÁCSOR 1990). A lecsapolások a hatékonyabb mezőgazdasági termelésre és a térség időjárási viszonyaira egyaránt hatással voltak. A mocsarak megszüntetése következtében a párolgásból keletkező csapadékképződés csökkent, s helyenként a félsivatagi klímára jellemző kiszáradási folyamatokat lehetett észlelni (a Tiszántúl öntözésének tervét Trümmer Árpád tanulmányai alapján, Sajó Elemér dolgozta ki). A Berettyó-Körösrendszer vízgyűjtőjéről nyaranta kevesebb víz érkezik, mint amennyi a megnövekedett mezőgazdasági igény. Ezért a Tisza Tiszalöknél és Kiskörénél felduzzasztott vizének egy részét átvezetik a Berettyóba és a Hortobágy-Berettyó-főcsatornába. Ezt a vizet a körösi duzzasztók tározzák, és duzzasztják fel olyan magasra, hogy könnyen kivehető legyen (GODA 1984). Ezek közül 1906-ban a Bökényi-tűsgát volt az első. Itt alkalmaztak betont vízi építkezéshez világviszonylatban először. A Békésszentandrási-duzzasztómü építését 1936-ban kezdték meg, majd hosszú szünet következett. Az 1980-as években készült el a Békési- és a Körösladányi-duzzasztómü. A belvízrendezés folyamata három nagy időszakra osztható. Az első a HármasKörös szabályozásának idejére, a második a két világháború közötti időszakra, a harmadik pedig a szocialista tervgazdálkodás időszakára esett. Mindezek hatására az egykori hatalmas kiterjedésű természetes élőhelyek területe folyamatosan csökkent, mígnem csak szigetekként voltak megtalálhatóak (TÓTH 1996). Egy 1838 körül készült felmérés szerint a Tisza és mellékfolyóinak ősi ártere 1963700 ha, amiből 477000 ha volt állandó víz alatt. Ez a terület csaknem teljes egészében a jelenlegi országhatáron belül volt. A folyók árvizeit egyre szűkebb térre szorították össze. Ennek az eredménye, hogy jelenleg az árvizek átlagos szintje 2-3 méterrel magasabb, mint a múlt század közepén volt. A Körös melletti 0-14817 m közötti árvízvédelmi töltés szelvénye 1894-95-ben épült. 1919 után 5 méter koronaszélességűre bővítették. 1971-76 között a 16 930 - 31 850 m közötti részen magasítási és töltéserősítési munkálatokat végeztek. A fővédvonalak mellett nyári gátak is találhatóak (például Kungyalu határában 300 km

2 védelmét biztosítja a 700 m hosszúságú gát). A töltések hullámverés és jég elleni védelmét biztosítják a meder és gát közötti véderdők. Ezek előírt mérete 40 méter széles szélfogó sáv. A töltés és az erdő között 20 méter széles sávot szabadon kell hagyni, hogy árvíz esetén a töltések vízen is megközelíthetők legyenek (SZLANKÓ 1978). 15