A Hármas-Körös jobb partjának tájvizsgálata a Gyigerzugi- és a Betekints-holtág közötti szakaszon (Tiszaföldvár, 2010) / 1517-2010

4. TÁJTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 4.1. A táj a folyószabályozások előtt A Körös folyó említése a 6. századból származik. Jordannes GRISIA név alakban említi, valószínűleg a Sebes-Körösre vonatkoztatva. A magyar forrásokban először 1075ben jelenik meg, CRYS formában, a Békés megyei Doboz mellett, tehát ez esetben a Fekete-Körösről van szó. Az oklevelek először mindhárom folyót Körösnek nevezik, de már a 13. század közepén felbukkan a Fehér-, Hármas-, majd a 14. században a Fekete- és csak 1520-ban a Sebes-Körös elnevezés. Előtte egyszerűen Körösnek nevezték, és KERES, CRIS, CRISIUS, GRISIUS, KEWRES alakban írták le. Nagy számban előfordulnak az oklevelekben a Körösök mellékágainak és az őket tápláló folyóknak, patakoknak nevei. Például találkozhatunk a Csiger-patak, Tőz, Gyepes, Köles-ér, Nyár-ér, Sebes-patak, Hájó, Jószás, Ölyvös és Kutas nevével (DÓKA 1977). A kora neolitikum emberközösségei még csak kis mértékben tudták megváltoztatni természetes környezetüket, nagymértékben függtek attól. A késő neolitikumban az állattenyésztés és földmüvelés fejlődésével, ugrásszerűen nőtt a népesség, mely nagyobb településeken koncentrálódott. Lokális szinten már megváltoztathatták a környezetüket, például halászattal, vadászattal, a folyóhátakon lévő erdők irtásával, ártéri rétek kialakításával majd legeltetésével, telljellegű települések kialakításával (TÓTH 1996). Az Árpádkorban a régészeti leletek szerint kiterjedt, virágzó, sűrű aprófalvas településrendszer jellemezte a területet, melyeket müveit földek szegélyeztek. Ezek azonban szigetekként állottak a pusztamezők és a mocsárerdők tengerében. Valószínűleg az erdők irtása az építkezésekhez szükséges faanyag és gazdálkodáshoz szükséges termőföld nyerése miatt felgyorsult (először beszélhetünk állandósult kultúrtájról). A gazdálkodás hatására kialakuló változatos tájmintázat új, emberszabályozta élőhelyek megjelenését is jelenti az állatvilág számára. Ekkor terjedt el az ártereken a tőkés réce (

Anas platyrhynchos), kuvik {Athene noctua), nyest (Martes foina), vaddisznó (Sus scrofa), őz (Capriolus capriolus), egyes rágcsálók {Muridae, Cricetidae) és új életstratégiák alakultak ki. Számos Arpádkori adományozó levél tesz említést halastavakról, halászó helyekről a Körös-vidéken. Ekkor alakultak ki az első halásztelepülések is. A halastavak többsége nem ásott tó, hanem a fokgazdálkodásból kifejlesztett meder- és vízállásrekesztés lehetett (TÓTH 1996). 12