Bakos Noémi: Népi gyógyítás az orvosi piócával Kenderesen és környékén (2008) / 1086-2008

13. A vizcserét a takaritóasszony, vagy a laboráns végezte el. A piócákat az üvegből a tisztitás idejére egy tágasabb edénybe rakták át, majd az üveg megtisztítása és tiszta vizzel való felöntése után kézzel rakták vissza őket. Ezek a gyógyszertári példányok nagyon kiéhezettek voltak, igy nemegyszer rátapadtak a tisztitó kezére is. Ezért volt az, hogy nem szivesen foglalkoztak velük, undoritó jószágként emlegették őket. A gyógyszertárak ablakában mindig ki volt téve egy nagyobb, lo literes befőttes üveg néhány piócával. Mivel az ablakban tul meleg volt nekik, ezért ez csak afféle figyelem keltésként szolgált. A pióca felrakás a kezelendő bőrfelületre aragsztás. A ragasztást a beteg hozzátartozói /felesége, vagy lánya/, esetleg közismert, öreg ragasztóasszonyok vagy a beteg maga végezte el. Ez főleg nőknél fordult elő, férfiak - tapasztalatom szerint - nem ragasztottak maguknak. A ragasztást általában délután 4-5 óra tájban végezték. Pazekas Mihályné 75 éves karcagi lakos szerint főleg télen, napfényes időben kell hozzákezdeni, mert csak napos, meleg időben ragad fel. Nyáron mindegy, mert általában elég meleg van hozzá. A kezelt felület-tői függően a beteg egy széken ült, vagy ledőlt egy pamlagra. A bőrt a felragasztás előtt jól meg kell tisztítani, hogy a seb is tiszta legyen. Ha előbb szappannal lemosták a felületet, még akkor is újra kellett öbliteni tiszta vizzel, ha a szappan semleges illatú volt. Azok az adatközlőim, akik már csak visszaemlékezésként tudnak a piócáról, nagy többségükben azt mondják, hogy csupasz kézzel rakták fel a bőrre. Ennek nemcsak azok mondanak ellent, akik még ma is használják, hanem a pióca tapadási mechanizmusa és az a megfigyelés is, hogy előbb keresi a megfelelőbb helyet.