Buschmann Ferenc: Jászberény és környéke természetvilágának kutatástörténete (1795-1992) (2008) / 0983-2008
119 katpolitikák helyett az értő, a jövőnkért aggódó, felvilágosító szó jusson el az emberi lelkekhez: csak mi, itt élők vigyázhatunk a termeszeti maradványainkra! Elsősorban a pedagógusok köréből kejlene több olyan beállítottságú tanár, mint Mester István-né (a Székely Mihály Általános Iskola több mint negyedszázada lelkesen tanító biológia szakos tanárnője), aki a tantárgyi és környezetvédelmi nevelőmunkán túl kutatta, majd diplomaértékű dolgozatot írt a Hajta-mocsárról,, vagy a Gyermekek Házának nyugdíjassá lett vezetője, Faragó László, aki túrákat és táborokat szervez - és részt vesz azokon! -, hogy az ifjúságunk minél több sarja kint, az élő természet-ben ismerkedjék a természedttel, mert csak úgy tanulhatjak meg érző lélekkel érte-ni, értékelni és becsülni azt, ha "testközelbe" kerülhet vele. Ez a munka nem látvá-nyos, az igaz, és csak ritkán lehet az eredményeit úgymond hamarosan learatni. Csak ritkán akad olyan ember, mint volt Vásárhelyi, akinek elég volt egy Hermán Ottó-kézfogás ahhoz, hogy egy életre hivatásává váljék a természet megismerésé-nek és megismertetésének szolgálata, és csak ritkán akad olyan fiatal, mint Bárányi Zoltán, aki nyolcadik osztályos korában pályázatnyertes, majd tudományos szakfo-Iyóiratban is megjelent dolgozatot írt 1991-ben Jászberény környékének gombavi-lágáról. Egy olyan élőlénycsoportról, amelyről mi itt eddig semmit nem tudtunk, mert egyetlen adatsor sem volt róluk leírva! Bárányi volt az utolsó a sorban, de reméljük nem az utolsó, akinek tollából ismeretanyag jelent meg Jászberény és környékének természetvilágáról. 1992 végéig ennyi történt a Jászság a természetvilág-kutatása terén. A dolgozatban szereplő, eddigi, helyii kutatásokkal (is) foglalkozott személyek idevonatkozó irodalmi munkásságainak eredményeit átolvasva, kiviláglik belőle egy sajátos, csak a jászsági élővilágra jellemző kép, amely úgy néz ki, mint egy rosszul beállított fotó: látszik belőle valami, de nagyon homályos. Adósságunk van a természetvilágunkkal szemben! Fákat irtunk ki, madarak és más élőlények otthonait dúljuk szét anélkül, hogy tudnánk, mi is él ott, ahol éppen - hozzánemértő szubjektivitásból fakadóan - pusztítunk! E^y olyan tájegységen, ahol a mezőgazdaság már egyébként is 90 %-ban elhódította osi tulajdonosától, a természettől a területét, mielőtt még megismerhettük volna az alkotóelemeit. Amikor többévi megelőző kutatás után 1991 augusztusában megnyílt a Jász Múzeumban »A Jászság természetvilágának kutatása« cümű kiállítás, akkor is, - és most, a rendelkezésremre álló adatok sajtó alá rendezésekor ismét, önkéntelenül is Horatius sóhaja jutott az eszembe: »Eheu fugaces labuntur anni ...« (Ó jaj, elszállnak felettünk az évek ...). És ez a vers, amit ugyanarra az alkalomra, - bar kissé ars poetica szerűen -, azon emberek munkássága iránti tiszteletem és főhajtásom szándékával írtam, akik valaha is, a természetrajzi érdeklődésük által tevékenykedtek a Jászságban, s amelyekkel hozzájárultak ezen alföldi kistáj élővilágának, természeti összetevőinek megismeréséhez, és ezen keresztül a magyar természettudományok egyetemes tárházához. Nagy fák árnyékában kis virág, - mezei, szirmait nyújtja az. éltető napsugár elé, hús harmatot csillogtatva levelin, nektárját kínálja méh-, bogár-, lepke felé. Anyám juttatja eszembe, - és gyermekem, ki óvón hajoll fölém; tettem én ugyanezt - lelkét plántálva át, úgy szóróm szertelen, mint napsugár az életet ... - szeretón: erre tanított a természet. IS A szerző verse - Szerk. megj. - P.L.
