Kissné Szilágyi Krisztina: A szentesi szélmalom (2006) / 0881-2006

A szentesi szélmalom Az első szélmalmokat Magyarországon a XVIIL század első felében építették. A holland típusú tornyos szélmalom az 1790-1800-as években terjedt el az országban. Legtöbb szélmalmot az Alföldön, a vízfolyásban szűkölködő Duna-Tisza közén építették. Szentes a Tiszához közel települt, ezért 1850-ben még hajómalmokban és lóval hajtott szárazmalmokban őrölték a gabonát és csak 2 szélmalom működött. 1865-ben a város szélén már 12, a tanyák között 4 szélmalom őrölt. A szabadtéri néprajzi gyűjteménybe telepített szentesi szélmalmot egy tanyai gazda 1866-67-ben építtette. A felülhajtós szélmalmok típusába tartozik, amelyek négy szintesek: a földszinttől felfelé haladva lisztespad, kőpad, sebeskerékpad, nagykerékpad. A tornyos szélmalom előnye, hogy a malom teteje elforgatható, ezáltal a vitorlák aránylag rövid idő alatt a szélirányba állíthatók. A molnárnak figyelnie kellett a széljárást és gyorsan cselekednie, ha a szélirány változott, mert a viharos szél kárt tehetett a vitorlákban. A szentesi szélmalom két pár kővel őrölt. Régebben a szélmolnárok nem választották el egymástól a különféle őrleményeket, korpás lisztet őröltek. Csak az 1880-as évektől, a gőzmalmok példáját követve, alkalmaztak szitákat. A XX. század elején korszerű hengerszitát szereltek fel a malomba. 1875-ben Szentesen 30 szélmalmot vettek számba, 1896-ban már csak 13 őrölt. A szélmalmokat kiszorították a gabonaőrlésből a kiváló lisztet őrlő, nagy teljesítményű helyi gőzmalmok. A fennmaradt szélmalmokban kukoricát és árpát daráltak. A szélmalmot az 1950-es évek közepén ipari műemlékké nyilvánították és 198687-ben telepítették az emlékparkba. * Ul'7oeG .