Gulyás Katalin: Tiszaföldvár és a Tiszazug történetéből (2005) / 858-2005
TISZAFÖLDVÁR ÉS A TISZAZUG TÖRTÉNETÉBŐL \ A kiállítás következő egysége a vidék újranépesülése óta eltelt három évszázad történetébe vezeti be a látogatót. A kronológiai táblázatot dokumentum- és fényképválogatás egészíti ki, eleveníti meg. Itt látható a Tiszazugi Földrajzi Múzeum egyik legrégebbi írásos dokumentumának részlete is: az 1829 és 1858 között vezetett kéziratos feljegyzések első lapja. Az ilyen jellegű iratok nem számítanak ritkaságnak református vidéken: számos hasonlót ismerünk pl. a Nagykunságból. Szerzőik a maguk vagy utódaik emlékezetére készítették az olykor igen szűkszavú krónikát. Jellemzően gazdasági témájú feljegyzéseket (pl. a termés nagysága), időjárási megfigyeléseket (1842: sok bodorka, bő áldás volt), jelentős helyi vagy országos eseményeket (1829-ben volt a nagy tűz Túron) tartottak megörökítésre méltónak. Különösen érdekes ezek összekapcsolódása e dokumentumban a következő feljegyzésekben: 1848: forradalom, közönséges ter(més); 1849: az ország siralma. Itt olvasható egy részlet a Podmaniczky János földesúr által 1838-ban alapított Szükség Hombár alapszabályából is. A Tiszazug északi kapujában lévő Tiszaföldvárt birtokosa, a Podmaniczky család virágoztatta fel a XIX. század elején. Uradalmukat a gyapjúkonjunktúra lendítette fel: 1830 körül már mintegy 10 ezer merinói juhot tartottak fölvári legelőiken. A birtok anyagi helyzete a fejlesztésre felvett kölcsönök miatt megrendült, így 1835-ben a földváriak bérbe vehették saját határukat földesuruktól, 1846-ban pedig 111 telkes jobbágy és 112 zsellér 38185 ezüst forinton megváltotta magát, s a jobbágyfelszabadításig a birtokváltság összegének nagy részét ki is fizették. Országosan is jelentős kezdeményezés volt Podmaniczky III. Jánosé, aki 500 mérő gabona és 2000 ezüst forint adományozásával „állandóan fel maradandó Szükség Hombárt” létesített. Eredetileg a rossz termés miatt szükölködők megsegítésére jött létre, s a tehetősebb gazdák is hozzájárultak tőkéjének gyarapításához. Jóval túlélte a Podmaniczkyak itteni birtoklását: szervezeti átalakulások, névváltoztatások (1862, 1898) után - mint Polgári Társulati Alap - több mint 100 év eredményes működés után szűnt meg. Az összegyűlt adományokból szükség esetén segélyezte a rászorultakat, de ha a begyűjtött gabonát nem kellett ilyen célra felhasználni, piacra bocsátották, s a bevételből számos hasznos kezdeményezést vitt sikerre: 1872-től a községi téglaégetőt haszonbérelte, községi vágóhíd létesítését kezdeményezte, 1874-ben két elemi népiskola felállítását és fenntartását határozta el, 1894-ig újabb iskolát létesített, 1898-ban pedig közfürdő nyílt az alapítványból. A mezőgazdaság napjainkig fontos szerepet játszik a Tiszazug gazdasági életében. A folyószabályozások és a belvíz-mentesítés előtt a legeltető állattartás volt a fő ágazata, a homokos talajú területeken telepített szőlők kiegészítették a marha-, ló- és juhtartás jövedelmét, a szántóföldi termelés csak a saját szükségletre folyt. A kiállításban felépített kis szerszámos szín a paraszti gazdaságok kézi eszközkészletéből ad ízelítőt, ahol XX. század első felében a földműveléshez kapcsolódó, a különböző munkafolyamatok során általánosan használt - napjainkban már csak részben közismert - eszközöket helyeztük el. Jellegzetességük, hogy számos archaikus elemet megőriztek, mivel szinte kivétel nélkül helybeli termékek: vagy iparosok (kovácsok, bognárok), vagy maga a tulajdonos készítette őket. Az ölet a föld kimérésekor használták: fontos szerepe volt birtokvásárlás, a birtok felosztása esetén. A talaj vetésre való előkészítését a paraszti gazdaságokban lóval vontatott ekével végezték, gőzekéket, traktorokat csak a több száz holdas birtokokon alkalmaztak. Az ekéről a rátapadt földet eketisztítóval távolították el. A gabona betakarítása kaszával történt, melyet veszélyes éle miatt a gyakran a tetőn helyeztek el. Az aratás vagy a szénavágás megkezdése előtt a kasza élét ki kellett kalapálni a földbe nyomott kaszaüllőn. A kaszát munka közben is gyakran /Г
