Mező Szilveszter: Tiszazug – Egy alföldi kistáj a víz és az ember szorításában (2003) / 833-2003
nagyjából a mai Ráckeve-Kalocsa-Mohács-településtengely mentén. Ez utóbbi idővel maga felé fordította a Dunát, amely fokozatosan felvette mai észak-déli futásirányát. A tiszazugi térségben korábban domináns ős-Duna szerepét ekkortájt vette át az ős-Tisza, az azóta eltelt idő alaposan átformálta a táj korábbi képét. Az új jövevények - elsősorban a Tisza, majd később a Körös -, precízen követve a lassan süllyedő erózióbázis finom változásait, fokozatosan nyugat felé meandereztek. Szakaszos vándorlásuk során oldalazó erózióval nagymértékben letarolták a Tiszazug - főként az Alsó-Tiszazug - lösz- és futóhomokfelszíneit, hogy aztán saját üledékeikkel töltsék fel a területet. A mai helyére igyekvő Tisza ekkoriban választotta el egymástól a két, korábban összefüggő tiszazugi homokvidéket is. Bilincsbe vert folyók A szeszélyesen tekergő folyók a terület nagy részét bekalandozták, a hajdani kanyarulatok mélyen benyomultak az ártéri síknál magasabban fekvő löszhátságba, megannyi karéj szerű földnyelvet, ún. „félszigetet” illetve különálló „szigetet” hozva létre a peremi részeken. Az időszakosan vízzel fedett öntéslapályok és a legnagyobb áradásoktól is védett magaslatok határmezsgyéje ideális feltételeket kínált a megtelepedésre. Nem véletlen tehát, hogy ezeken a környezetük fölé emelkedő ármentes térszíneken jöttek létre az első emberi telepek, de ide épültek a mai települések (Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Tiszainoka, Cibakháza, Tiszaföldvár) ősi magjai is. Ha a térképen egy vonallal összekötjük a tiszazugi falvakat, jól láthatóan kirajzolódik az ármentes térszín és az egykori ártér határa. A Tisza és a Körös mai futásirányát mintegy 10-12 ezer évvel ezelőtt vehette fel, de jelenlegi, térképi helyüket csak a XIX. század derekán meginduló folyószabályozási- és vízépítészeti munkálatok során jelölték ki. A korábban természetes úton lefűződött kanyarulatok számát az ekkoriban levágott meanderek nagyban gyarapították, kiszáradt vagy vízzel telt maradványaik (Nagy-ér, Görbe-ér, Dömötör-ér, Vadas-ér; Tiszaugi-, Márnái- és Cibakházi Holt-Tisza) kétségkívül élénk színfoltjai a szelíd tiszazugi tájnak. Ma már jól tudjuk, hogy a folyók „bilincsbe verése” nem csak előnyökkel jár, egyszerre jelent áldást és átkot a partjaik mentén élők számára. A Tisza és a Körös gátak közé szorítása, azon túl, hogy megszabadította a tiszazugi népet a katasztofális áradások fenyegető rémétől, megannyi előre nem látott súlyos probléma előidézője lett. „A Tisza áradása után puha és alacsony marad a talaj, így a folyó itt is, ott is ágat vet, lápot alakít ki, s hatalmas mocsarakban marad vissza a víz, amely a falutól ágyúlövésre is mocsarassá teszi a vidéket... ” — Bél Mátyásl730-as években papírra vetett sorai szemléletes képet festenek a két folyó szegletében fekvő Tiszazug árvíz után kialakult, meglehetősen kaotikus viszonyokat tükröző helyzetéről. Nagyobb áradások alkalmával a folyók - kilépve medrükből - óriási területen elárasztották az alacsonyabban fekvő alluviális térszíneket, végeláthatatlan „édestengerré” változtatva a határt. A mérhetetlen víztömegből csak imittamott emelkedtek ki magasabbra nyúló földhátak és porongok; ezek a kicsiny szigetszerű képződmények árvizek idején ideiglenes menedékéül szolgáltak az itt élő embereknek. A terület tekintélyes részén még az árhullám levonulása után is csak csónakkal, ladikkal lehetett közlekedni, különösen a laposokban és más rossz lefolyású, mélyebb fekvésű részeken tartott ki sokáig a lassan apadó víz. A süppedékes, lápszemekkel és nedves mocsárrétekkel tarkított terjedelmes vízilabirintus útvesztőjében még a vidéket jól ismerő vezetővel is kockázatos vállalkozásnak számított elindulni. A folyók megduzzadt vize - elérve egy kritikus magasságot (általában a középvíz szintjét) -, a szabályozások előtt rendszerint a partokat kísérő övzátonyok természetes, ritkábban mesterséges úton keletkezett nyiladékain, az úgynevezett fokokon keresztül jutott a folyóhátak mögött elterülő mélyebb fekvésű részekre, jótékony „iszappakolásban” részesítve
