Mező Szilveszter: Nagy Sándor oázisa – Síva (2003) / 809-2003

megjövendölték neki, hogy a hatalmas istenek akaratából Ő lesz a világ ura. Egy későbbi életrajzírója Curtius Rufus szerint, hogy az eseménynek még nagyobb nyomatékot adjon, bíbor köpenyt öltött és a fejét kosszarvakkal ékesítette. Alexandras és Amon „négyszemközti,, beszélgetésének további részletei ismeretlenek. Egy az édesanyjához Olympiashoz írott levelében megígérte ugyan, hogy megosztja vele titkát, de anya és fia soha többé nem találkoztak. Halála után bebalzsamozott testét Babilonból visszahozták Egyiptomba. Először Memphisbe vitték, majd az általa alapított Alexandriában helyezték örök nyugalomra, bár végakarata szerint itt az oázisban kellett volna eltemetni. Jóval később a római korban hadvezérek és császárok zarándokoltak tiszteletükjeiéül sírjához, melyről számos ókori szerző is megemlékezett. Éppen ezért 7995-ben nagy feltűnést keltett Liáné Szuvaltri a Szivában kutató görög régésznő bejelentése, mely szerint megtalálni vélte Sándor sírját, az oázis központjától nyugatra fekvő Meraqui lelőhelyen. A feltárt 51 méter hosszú dór stílusú oszlopmaradványokat tartalmazó épület csupán jelképes sírja lehet Nagy Sándornak, de az sem kizárt, hogy egy római katona évszázadokkal későbbről származó sírjára leltek a kutatók. A felfedezés sajnos úgy tűnik tudományos csúsztatásnak bizonyult. A nagy hódító holtteste közel 1700 éve eltűnt és nem sok esély van rá, hogy valaha is előkerül.

Az Augustus császár uralma alatt „ rómaivá „ vált települést a birodalom térképein Amonium Jupiter névvel jelölték, utalva a vallási kultuszra, mely továbbra is kiemelte Szivát az egyszerű szaharai oázisok sorából. Nem jelentett ez szakadást a korábbi vallási szerepkört illetően, mivel a Kosszarvú-Jupiter, Ámonnak az egyiptomiak főistenének beolvasztását jelenti a római istenek pantheonjába. Krisztus után a III. században Ámon isten kultusza elenyészett, és lassan átadta helyét az Észak-Afrikában is terjedő kereszténységnek. A néhány ezer fős lakosság berberek és szudáni rabszolgák keveredéséből alakult ki, kiegészülve a VII. századtól kis számban betelepedő arab népességgel. Az itt élők az iszlám hagyományait követik, de nyelvük egyedi, a berber nyelv egy sajátos dialektusa, az amazig.

A helyi lakosság létalapját a mezőgazdaság adja. A „ sivatag gyermekének „ nevezett ázsiai eredetű datolyapálma százezerszám tenyészik Szivában. Az augusztus derekára mézédesre érő termésekből bőven jut a főváros, Kairó piacaira is. A datolya mellett az itt termesztett számos olajfa és egyéb haszonnövény látja el a lakosságot táplálékkal illetve csereáruval. Az oázis földjét megtermékenyítő rétegvíz, életet adó elixírként tucatszám tör elő a mélyebben fekvő területeken. Akad közöttük hideg, meleg, édes de sós vizű is. A visszamaradó só nagy kiterjedésű fehér foltokat képez, melyek fölött rongyokba öltözött emberek görnyednek fáradságos munkával kitermelve a kicsapódott ásványi anyagokat. Az ammónia szó egyiptomi eredetű. A népszerű, „ nagy forgalmú „ templomot felkereső zarándokok tevéinek és lovainak felhalmozódó trágyája bőséges alapanyagot szolgáltatott az ammonium sók gyártásához. A szalmiáksó neve is innen ered, a sál Ammoniacum ókori sóbánya nevéből. A folyton másra áhítozó emberi lélek szimbóluma is lehetne a Herodotos által is említett mitikus Napforrás, melynek a tikkasztó nappalokon üdítő 29 Celsius fokos vize a hűvös sivatagi éjszakában melegnek tűnt.

Az aszfaltút csupán néhány évtizede épült meg, oldva ezzel egy kicsit a hely évezredes elzártságát, de ennek ellenére a szivaiak még mindig őseik hagyományait követik. A vályogviskókkal szegélyezett girbe-gurba utcák futása és a települések központjainak zártsága, a tradicionális berber építészet jellegzetességeit mutatják. A helyhiány és a sivatagi rablók támadásai miatt az ég felé törő épületek erődszerű jelleget adnak az oázis központjának, mely festőién magasodik a pálmaligetek szintje fölé. Bepillantva a szerény porták ajtaján, lakóik végtelenül egyszerű életével szembesülhet a látogató. A férfiak földre terített gyékényeikenmelyek gyakorta a „ lakás „ egyedüli berendezési tárgyai-lustán elnyúlva, gyanakodóan méregetik a hívatlan vendéget, gondosan rejtegetve asszonyaik és nagyobb lányaik idegenek elől elzárt, titokzatos világát. A szivai tanítók még kevés apát tudnak rábeszélni, hogy lányaikat iskolába küldjék. A kislányok korán férjhez mennek és az ősi szokásoknak