Némethné Fodor Ilona: A sajtó 70 éve Tiszaföldváron, 1929–1999 (2002) / 0783-2002

23 Szervezője és szólóénekese (tenor) volt a helyi Iparos Dalárdának." Károly bácsi véleménye szerint a gimnázium 1947-es alapításában is szerepet játszott. "A község elöljáróit noszogatta, sokat talpalt, hadakozott - a paraszt embert a biztos jóval is nehéz meggyőzni -, hogy legyen polgári iskola, ami akkor középiskolának számított." "Mindehhez érdeke is fűződött, hisz a taneszközöket ő árulta. "- fűzte még hozzá. "Apjához hasonlóan ilj. György József is úttörő volt. A tiszaföldvári gimnázium alapítója és egyben első igazgatója 1957- ig." A polgári iskolában ismerkedtünk meg, a 859. számú Koppány cserkész­csapatban, én negyedikes, ő elsős volt ekkor. Jó tanuló volt, tovább tanult. O lett a gimnázium első igazgatója és a régi iskolatársakat noszogatta, hogy tegyék le a különbözeti vizsgákat és szerezzék meg az érettségit. Az 1956-os események miatt mennie kellett innen. A Tiszaföldvár és Vidékének terjesztésével kapcsolatban úgy tudja, hogy az egész tiszai alsójárásban lehetett a lapot kapni. Szomorú emlékként idézi fel, hogy 1942-43 között a Don-kanyarban járt és itt tábori postán kapta meg a földvári újságot. Szóban még csak annyit fűzött mondandójához Károly bácsi, hogy abban az időben is nehéz éveket éltek át. Mégis voltak olyan emberek mint György József és fia akik mertek tenni, vállalni, mindezt a maguk és mások boldogulása érdekében.

Next

/
Thumbnails
Contents