Szikszay Mihály: Adatok a jászsági vízimalmok történetéhez (2002) / 749-2002
sértek jogi feltételei. Az 1885.évi 23.t.v.szerint a vízhasznosításhoz vízjogi engedélyt kellett kérni. Ennek megadására első fokon az alispán, másodfokon a közigazgatási bizottság, harmadfokon a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium volt illetékes. A vízművek építőinek a munka engedélyezéséhez kérvényt kellett benyújtani az alispánhoz, megjelölve az építkezés célját, helyét. A kérelemhez csatolni kellett a létesítmény műszaki terveit. Az alispán által engedélyezett vízi munkálatoknál a kultúrmérnöki hivatalok adtak szakvéleményt. A vízjogi törvény értelmében a korábbi vízhasználatokat is be kellett jelenteni igazolás céljából. A vízi létesítményeket más vízművekkel és vízen közlekedő járművekkel együtt (pl.a kompok) bejegyezték a vízikönyvekbe. A vízikönyvet, melyet a vármegyei törvényhatóság vezetett, vízfolyásonként állították fel, így minden folyó külön számot kapott. Vízépítészeti szempontból a Jászságban működő vízimalmoknál a következő típusokat különböztethetjük meg.- Az egyik típusnál a malom alsó és felső csatornája maga a folyómeder volt.- A következő típusnál - ez volt az elterjedtebb - a folyómederbe duzzasztót építettek, amely egyúttal árapasztóként is szolgált. A víz egy részét a malomcsatornába, másik részét a főmederbe terelték. A malom a mesterséges csatornán állt, amelynek két részét felső, illetve alsó malomcsatornának nevezték.- A harmadik típusnál a malmot a malomcsatorna vize hajtotta. A malomfőt árapasztóval mentesítették az árvizek és jégzajlás pusztításaitól. Az árapasztó csatorna azonban közvetlenül a főmederbe torkollott be. A középkorban igen sokféle malom létezett az országban. Az emberi, állati, vízierőn kívül a szelet, az esőt, a felhőszakadást is felhasználták. A „pokolidő malma” pl. csak a rendkívül szélsőséges időjárás idején (felhőszakadás, hóolvadás) forgott, a „vizes üdő” malma csak esőzéskor járhatott. A megye területén az első vízimalmot 1474-ben említik. Egy birtokbejegyzés szerint Túrkevénél a turkeddi részen a Zubogónál már ekkor vízimalom működött.4 A Jászságban az őrlő-vízimalmok jelentették sokáig az egyik vízhasználati tevékenységet. A jászoknak már voltak malomépítő mestereik, faragó molnáraik, akik a malomszerkezeteket, a vízadagoló zsilipeket és vízszabályozó zúgókat, valamint ezek alépítményeit építették. A Jászságban az első vízimalom említése 1484-ből származik.5 1594-ben pedig Berényben öt nagy vízimalmot említenek. A XVI. és XVII. században az ország területén állandósultak a katonai csapatmozgások. A hadseregek élelmezéséhez rengeteg lisztre és sok malomra volt szükség. Háború idején a malmok jelentősége különösen megnőtt. Először török és magyar csapatok kölcsönösen felégették, elpusztították egymás őrlőműveit. Ez mindkét félnek tetemes kárt okozott, már a XVI. században hallgatólagos egyezséget kötöttek, hogy egymás malmait megkímélik. Sokszor szerződésben is rögzítették ennek tényét. A XVI. század végi jászberényi vízimalmoknál is ez a helyzet tükröződik. A malmok tulajdonjogával törökök és magyarok közösen rendelkeztek, így mind az ötben magyar molnármesterek vezetése alatt ugyancsak magyar alkalmazottak dolgoztak. A török biztos jövedelmét garantálta a szinte minden malomra felügyelő és nekik alárendelt megbízott, amely tisztség azonos a malombíróéval. (A jászberényihez hasonlóan közösen bírta török és magyar pl. a tatai malmot.) * Pongrácz:91. 5 Jászberény r.t város levéltárában lévő kiváltságlevelek és oklevelek gyűjteménye.(Továbbiakban: Berlász) 195
