Szlankó István: Dr. Varga Lajosról dióhéjban a 85. születésnapi megemlékezésen (1998) / 728-1998

SZLANKÓ ISTVÁN BARLANGKUTATÁS ODORVÁRON Dr. Varga Lajos 90 éves - Odorvári Kutató Tábor A következő néhány oldalon az előző két „fogalom” között lévő gondolatjelet próbálom megmagyarázni, mivel az egyben összekötő kapocs is. A témához több szálon személyesen is kapcsolódom, ezért nagy öröm számomra, hogy ezzel a kis tanulmánnyal hozzájárulhatok a Lajos bácsi tiszteletére készített kötethez. Három kerek évfordulóról szeretnék megemlékezni: Az első: 90 - azaz Lajos bácsi 90 éves. A második: 50 - a kettőnk kapcsolata 1953-ban kezdődött. Először „kérdezz-felelek” játék formájában: Lajos bácsi - Varga tanár úr­kérdezett, én meg feleltem, ha tudtam, mivel ő volt a földrajztanárom a tiszaföldvári gimná­ziumban, 1960 és 1965 között pedig a főnököm a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban, azóta pedig atyai jóbarátom mind a mai napig. A harmadik: 40 - azaz 1963-ban fo­galmazódott meg az Odorvári Kutató Táborok gondolata. Ebben a kis tanulmányban ezt a témát ismertetem részletesebben, de itt is inkább a barlangkutatást kiemelve. 1963 nyarán a tiszaföldvári gimnázium két tanára 10-15 tanulóval országjáró túrát szerve­zett. Az egyik csapat vezetője dr. Varga Lajos volt vele Felsötárkány mellől csillagtúrákat tettünk, a másik csapat Németh Gyula veze­tésével mozgó tábor formájában ismerkedett a 21 Az Odorvár a Hór-völgyből nézve (Szlankó István felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents