Tiszaföldvárra vonatkozó tanulmányok - készültek a gimnáziumi profilváltás előtanulmányaiként (1998) / 710-711-1998

Varga Csaba: Sportélet Tiszaföldváron

Sportélet Tiszaföldváron /■ffL Összeállította: Varga, Csaba A nagyközségben egyetlen sportegyesület működik a Tiszaföld­­vár Sportegyesület.Korábban Homokon is volt önálló sportkör, de a centralizáció szellemében az megszűnt. Jelenleg egyesületben működő szakosztályok a következők: labdarugó , kézilabda és úszó. Ez az a három szakosztály, ahol a földvári ifjak és felnőttek sportolási alkalmat lelhetnek, és csak az úszás az- , ahol a gyengébb nem is pályára, illetve vizba "léphet". A labdarúgás - hasonlóan az ország többi településéhez - az l.sz.-u sportág.Itt megvan az optimális szakosztályi modell, az-az serdülő, ifjúsági és felnőtt csapat funkcionál.Pelnőtt csapatból van kettő is, a valamikori homoki csapat a körzeti bajnokságban vesz részt, mig a másik 3 a megyei első osztályban. Úgy 6o-7o fő között változik a labdarugó szakosztály létszáma. Pillanatnyilag a férfi kézilabda csapat az, amelyik a magasabb osztályban képviseli /UB II/ Tiszaiöldvárt, mégis ez az a szakosztály, ahol hiányzik a piramis alja, azaz a serdü­lőkkel való foglalkozás.Ebben a szakosztályban mintegy 2o~25 főt foglalkoztatnak. Az úszó szakosztály azóta létezik, mióta felépült "a szi­getben" a strand.Itt jobbára általános iskolásokkal foglalkoz­nak, több - kevesebb sikerrel, és a kevesebbnek az az oka , hogy novembertől áprilisig csak az áldozatkész szülők összefogása révén lehet biztosítani a vizes edzést.- Szolnokon! Egy fedett medence nemcsak az úszó szakosztályra lenne jó hatással, hanem az idény bővítésével a strandfürdő kihasználtsága - jelenleg 5 hónap - is növekedne. Létszám tekintetében az úszó szakosztály a legrapszódikusabb, mivel szoros összefüggést mutat az időjárással. 7Ю. TISZAZUG! FÖLDRAJZI MÚZEUM' TJSZAFÖLDVÁR

Next

/
Thumbnails
Contents