Kocsis Emília: Milyen szociális intézmény kell nekünk? (Tiszaföldvár, 1993) / 0611-1995
- 30 Hogy ki minősül hátrányos helyzetűnek az erősen függ az óvónők érzékenységétől. A fogalomértelmezés hasonló az általános iskolákban is. A 80-as években nagy figyelem terelődött a gyermek- és ifjúságvédelem kérdéseire, akkor továbbképzéseket szerveztek a pedagógusoknak, szempontrendszerrel segítették őket a szűrésben és a tanácsok gyámügyesei jelentős pénzt is tudtak biztosítani a gyerekek segítésére. Az élet ma is kikényszeríti, hogy a pedagógusok felfigyeljenek a gyerekek hátrányos helyzetére, hiszen a problémák sokasodtak, de a külső segítség mintha kevesebb lenne. A közalkalmazotti törvény beszél arról, hogy oktatási intézményekben szükség van gyerek- és ifjúságvédelmi felelősökre és ezen munka havi díjazását az A/l rovat 10 %-ban maximálja. Tevékenységének körvonalazása, a munkaköri leírás tartalma az intézmény vezetőjétől függ. Tapasztalataim szerint ezen munkaköri leírások vagy nem léteznek, vagy általánosak s csak néhány esetben írják le a tevékenységek körét. A kapott adatok tehát nehezen összevethetők, de azok mégis jelzik, hogy az intézményekbe (óvoda, általános iskola) járó gyerek kb. 20 %-át a pedagógusok hátrányos helyzetűnek érzik; úgy vélik, hogy a gyermek fejlődéséhez nincsenek meg az optimális feltételek. Ha a hátrányok oly mértékben halmozódnak vagy a gyerek testi épsége is veszélybe kerül - s erről általában az önkormányzati hivatal gyámügyi előadója is tudomást szerez a gyereket veszélyeztetett helyzetűnek érzik. Ilyen helyzetben van a gyerekek közel 5 %-a. A jelenlegi állapotot tükrözi a következő táblázat:
