Bartha János: Az odorvári táborozás (1955) / 599-1955

Iskolánknak már több évtizedes hagyománya a nyári odorvári tábo­rozás, A Bükk déli lábainál található 54ó m magas Odorvár csúcsának lankásabb északi lejtő;}®11 ütjük fel táborunkat, A Hór patak völgyében északnak gyaloglva 4-5 km.-t, már látszik a várhegy jellegzetes szik­lafala, Az oszlai erdészházat elérve a hegy lábánál, húsz perces kap­tató után felérünk a csúcsra, és ott lihegés közben gyönyörködhetünk a tájban. Délre a láthatáron az Alföld széle, északon a Bükk-fennsík pe­reme látszik. Keletre a Csákány, nyugatra az Odox*-hegy zárja el a kilá­tást. Este, tiszta időben Mezőkövesd fényei is látszatlak. A tábor története 1963-ban kezdődik, mikor iskolánk két kiránduló csoportja is a Blikkbe indult táborozni. A két csoport vezetője Németh Gyula, ás Varga Lajos tanár úr volt. A kényelmesebb csoport Felsőtár­­kánytól nem messze ütött álló tábort, a másik csoport vándorolt. A szep­temberi élménybeszámolókon ötlött az fel, hogy az Odorváron kellene leg­közelebb táborozni, mivel ezen a helyen mind a kettő csoport járt, és erre igen alkalmasnak találták. I964 nyárén már erre a helyre is jöttek. Tlszaföldvártól Mezőköves­dig vonattal, Mezőkövesdtől Bükkzeéreig busszal utaztak. A faluból pedig még 4 km.-t gyalogoltak, minden felszerelésüket cipelve. A táborhelyet ekkor még gyalog, esetleg lovaskocsin lehetett megközelíteni, de ez ga­rantálta a nomád körülményeket. Az első táborozok katonai sátorlapok a­­latt aludtak, avarból, majd később szalmából ágyazva maguknak. Sátorkö­­zösségenkéat oldották meg a főzést, a hazulról hozott élelmiszerekből, A 3-4 km,-re lévő érdészliázaktói a vállalkozóbb kedvűek hoztak friss te­jet az esti fejesből, - a többieknek is. A tisztálkodásra két forrásnál nyílt lehetőség, melyeknek medrét kitisztítva, vizüket összegyűjtve ki­építettek maguknak. Ezek alatt akár zuhanyozni is lehetett, bár... Az élet igazán a tüzek körül zajlott, amiknek meggyújtása és táőlálása nem kis tudományt igényel, pláne eső után. Itt csináltak maguknak asztalokat palalapokból, és székeket szikla darabokból, A táborozás mellett lelkes tanáraik vezetésével többféle kutatómun­kát is végeztek a diákok. A régész csoport a vár még meglévő falai alatt folytatott ásatásokat. Találtak is több tárgyat, nyílhegyeket, cserépda­rabokat, sarkantyút, szíavasérc darabokat, lándzsahegyeket, kard marad­ványokat. Elkészítették Németh Gyula tanár úr vezetésével a vár feltéte­lezett alaprajzát, térképét is. A várhegy különben régóta lakott, volt itt kőkori telep, vaskori erőd, középkori magyar vár, huszita rablóvár, ós a legújabb kortól a mi táborunk... 5Ш - 95~.

Next

/
Thumbnails
Contents