Szlankó István: 40 éves a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola (1995) / 577-1995

3, Л. f о <и 7 1 Г'1'»'л' 577. -4o éves a tiszaföldvárl Hajnóczy József Gimnázium és óvónői Szakközépiskola 1947. augusztus 8-án rövid táviratot kapott a tisza­­földvári képviselőtestület a Magyar Vallás- és Közoktatási Minisztériumtól 2 „ állami gimnáziumi tanfolyam létesítését 84.759/1947. rendeletemmel engedélyeztem • Karsai osztályta­nácsos." A felszabadulás után megyénk több községében és városé­ban kaptak hasonló engedélyt gimnázium szervezésére , indítá­sára. Szinte minden helyen több évtizedre nyúlt vissza a harc a középiskola megteremtéséért és a legtöbb helyen csak a pol­gári iskola „zsákutcájáig" sikerült eljutni . Törökszentmiklóson már 1946-ban „kiverekedtek" maguk­nak a középiskolát. Bakos Lajos ált. iskolai igazgató és fő­ként Szokölai György polgári iskolai tanár érdeme, hogy a Törökszentmiklósi Községi Gimnáziumban 1946. szeptemberében megkezdődhetett a tanitás. Az első két évben csak az igazgató fizetését vállalta a minisztérium, a többi feltételt a község­nek kellett biztosítani. Borsányi József első igazgató maga is kétkezi munkával vett részt az osztálytermek kialakításában. Az uj iskolaépület 1953-54-ben készült el. Tiszafüreden 1951-ben kezdte meg működését a gimnázi­um a volt polgári fiúiskola épületében t Var a Ferenc igazgató irányi tásával• Kunszentmártonban több lépcső vezetett a gimnázium létrehozásáig. 1946. őszén Dr.Varga Lajos vezetésével és szer­vezésében megindult a tanitás a Paraszt dolgozók tanítóképző - intézetében , majd ezt felváltotta a Jenei József igazgató ál­tal vezetett Állami óvónőképző Középiskola 1951-ben . Ezzel párhuzamosan engedélyt kaptak a fiuk számára is elérhető, ál­talános képzést nyújtó gimnáziumi osztály szervezésére is. Itt a tanitás az 1953-54-es tanévben indült meg. Uj gimnáziumot kapott még az említetteken kivül a fel­­szabadulás utáni első évtizedben Turkeve és Jászberény is. A felszabadulás előtt a megyében csak Szolnokon , Jász­berényben, Mezőtúron , Kisújszálláson , Karcagon és Jászapá­tiban volt gimnázium. Aki tovább akart tanulni, kénytelen volt bejárni vagy a költségesebb benntlakást választhatta • Múzeum Tissafeldvtíff

Next

/
Thumbnails
Contents