Gácsi Margit: Martfű településfejlesztése (1949–1986) / 0558-1988

— 10 A ku otkező óvok bon a fejlődés további magvát ez a rész alkotta, több uj utca /Ady Endre, Kölcsey, Oocskay/ klala­kitósóval. 196G. évi adatok szerint a régi településen ­az újfaluban - 1950 óta 228 db családi ház épült* A lakáshiány azonban nem szűnt meg, a község lakóinak szá­ma dinamikusan növekedett, amely elsősorban a nagyarányú betelepülésnek köszönhető, /•. táblázat,/ Jor került az Új­telepi rósz - Újfalu - beépítésére is, ezek az építkezések már 1957-38-banmegkezdődtek, Zde olsőoorban téglagyári ős 30 cipőgyűri munkások települtek. Azonban ezek az építkezések még non számottevőek, az 1965-ös évtől kozdődik meg a folya­, , . , 25 matos boépités. 1900-70 között elsősorban a kidLaiáook építése volt a jelen­tős, csak az ú-telepl részen telekmegosztással, mlg a Szolnoki ut dóii részén uj telkek kialakításával valósult meg. 1930­75 között évente általában 35-50 kislakás épült fel. 1960-70 között pedig 248 többszintes lakásszövetkezeti lakás került 42 átadóara. A lözsóg lakásgondjainak enyhítésében jelentősen kivette a részét a Tisza Cipőgyár. Oelcnlegi lakótelepén 271 bérlakással és 6 munkaköri szolgálati lakással rendelkezik. A lakások nagyrószo /vállalati/ ogyszobás /1984-os adat/, 45 <>a kettő, illetve kettő és félszobás, A bérlakások közül össz­komfortos 2 db, komfortos 27, félkomfortos 8. A vállalati lakótelepet láthatjuk a 2. ós a 3. képen. Az első kép az 1940-os évek elején készült, amikor még községről nem beszélhetünk. Ezek a lakások még a"pusztóba" épültek, arait a képon la láthatunk. A második kópon ugyanazon házak 1986-os állapotát figyelhetjük meg. A többszintes lakások építése az I970-oo években élte "virág­korát* . Azonban napjainkban mintha ismét a családi házé lenne a jövő. Ettől függáenül épülnek többszintes lakások is, a 4, fénykép egy 1985-ben ótadott lakótelepi részt ábrázol.

Next

/
Thumbnails
Contents