N. Kovács Ferenc: A tiszaföldvári földosztás (1945-65) (1985) / 461-1985
Uzt а я elhelyezted* *-i tervet fényképmásolatok formájában többszáz pélő щ’.'Ып a fejlesz-.4*1 bízott-ág elkészíttette és az agitátorok közébe adta. Vélemények szerint ennek a ténynek, valamint annak, hogy az elhelyezkedési tervet vázlat alakjában a község több helyén -a lakosság tudomásul vétele, illetve tanulmányozása végett- kifüggesztették, komoly hatása volt a gyors eredmény elérésében. A fejlesztési bizottság határozata alapján pontos névjegyzékek kész'ltek a köz-ég egyéni dolgozó parasztjainak földterületéről és lakcíméről. Tizeket a névjegyzékeket utcák szerinti elosztásban kapták kézhez az agitátorok, minek alapján pontom adat állt egy-egy családról -z agitátorok kezében, 19^9. február első napjaiban a Párt Bizottság határozata alapján a párt alapoz-evezetek renékivili taggyűléseken tárgyalták meg a kommunisták feladatait a termelőszövetkezeti fejlesztéssel »illetve a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatosan. Ugyancsak rendkívüli tanác-ülésen a tanácstagok is mozgósítva lettek er о a nagy munkára. íind a tanácsülésen, mind a párt taggyűléseken a tagok példamutatása döntően lett kimondva. A kommunisták többsége határozottan állást foglalt amellett, hogy az egyénileg dolgo-V' zó párt agoknak, tanácstagoknak elsőkként kell a nagyüzemi gazdái-I kodé«* útjára lépni, izeken a gyűléseken ezek a vélemények nyíltan el is hmo'zo tak. Az volt a vélemény hegyesen, hogy a párttagok, tanácstarok a bel • oVsi nyilatkozatok elsőkként való aláírásával * termelőszövetkezeti mozgalomba v- ló agitáció megkönnyíti és példájuké többen fogják követni. Unnék eredményeként a fejle-ztés első nanján a párttagok, :anácstagok zömében beleptek a termelőszövetkezetbe. A Községi Párt Bízott-ág, Végrehajtó Bizottság irányítása mellett a község területén 4o kisgyülést tartottak, ezenkívül a községi Gazdakörben a község élenjáró egyéni gazdáinak előadás szervezése történt, ahol Body József -a "Lenin” termelőszövetkezet elnö