N. Kovács Ferenc: A tiszaföldvári földosztás (1945-65) (1985) / 461-1985
A "Lenin" TeriaelA^ awe kez^t létrejötte után újabb kis terme löszöveékezetek alakultak a köz égben, így 1951-ben alakult a Haladás fermelőszövetkezet, -neÍv termelőszövetkezet ugyancsak kis létszámmal, kevés f ldterülettel kezdte meg а к zös gazdálkodást, azonban övék múltéval úgy s i ermelö'-zö vetkezet,mint a tagság erősödött, gvarakodott és bizonyították be, hogy ez emberek összefogva közös erővel nagy felad-tok megold4 ára képe ek. 195?-ben alakult meg a "Petőfi" 'Termelőszövetkezet a volt GÖtt Tortán f ia gazda ég helyén. Pz ч termelőszövetkezet is igen nehéz kór‘lm nyék között kezdett, de elmondhatjuk, hogy jól megerővlt'k ennek a termelőszövetkezetnek a feltétel i is. A szocioli -ta tárjad'-lom a közönség ás egy^n felemelkedésének, fejlődésének korlátlan 1 he tőségei nyújtja a dolgozók számára. 1956-os ellenfoi ad’lom é- az utána következő időszak Az ellenforradalom időjén kézségünk termelőszövetkezeteit is támadás rte melynek c'»1 ja ezek feloszlatása vol . Torvök időrészben sikeröl rs k,mort a meglévő termelőr-z jvetkezebekből csupán a volt "Béke" és "Hal-dós" termelő % v fc kezet о zlo t fel. izomban a "Béke" terme lősz ‘v; 'koz- t 1957 márciusában, 'majd ezt követőleg a "Haladás" Psz. "Uj let" néven ujá alakult. Azonban az "Uj élet" f ermelőszövetkezetet a rossz gazdálkodása mint '957 őszén a községi Párt és ‘ anács PB.-а я fel őbb pártszervezet java'latára feloszlatta. *eg kell említenem még azt, hogy a "Béke" termelőszövetkezet ugyancsak rossz gazdálkodása miatt a felsőbb szervek vezetőinek java latéra újból egy~ itve lett 1958 decemberében a község legnagyobb .3 legfejlettebb mezőgazdasági termelőszövetkezetével, a "Leninnel". Az 195 évben 4я ezt követőleg legfontosabb feladat volt a termelőszövetkezetek megszilárdítása és a termelőszövetkezetek H r-e megfelelő vezetők b' ál 11 áss. Fbben az időben a meglévő tér-