Ásós József: Egy gyötrelmes és mégis szép életút (Tiszaföldvár, 1984) / 0457-1985

- 14 tölgyfahéj az egész környék jól volt látható. Szüntelen dörgés, villám becsapódások, szakadó eső miatt semmi más lehetőségünk nem volt, mint a szivaccsá dagadt átfolyó vizben összebújni. Egys zercsak megéreztük, hogy egy patakba fekszünk, a lombok apraját a viz kihordta alólunk csak a nagyobb gallyak maradtak alattunk. Minden ruhám átázott, csak az apám elég bő bőrtarizsnyájában a kenyerünk maradt zsárazon. A korai napsütésben gyorsan megszáradtunk, de semmi sem másoktól egy fejszecsapás sem hallottunk. Körülbelül tizórakor meghallottunk a fürészeket verő csengést és kiálltást. Mindenki minden holmijával a völgy rétjén gyülekezzen. Itt a csoportvezetővel megbeszélve a Korponai vasútállomásra mentünk és a cég megbizottjától követeltük, hogy az utazásunk költségét ide és vissza téritse meg. A megbizott rábeszélt arra, hogy Korponától keletre egy jobb erdejük is van kitermelésre, úgynevezett Tóthfelső hegyekben közel a faluhoz, ide 25 kilóméternyire, és hogy méterenkint ennyi-ennyi szalonnát kapunk és kenyeret is. A szalonnát kenyeret két lovaskocsival szállit^ik és a kocsikra a batyuink is elférnek. Elfogadtuk az ajánlatot és 25 km-t gyalogolván fürész, fejsze vállunkon cipelve félúton egy kis tóth faluban megpihentünk. Egy kis kocsmában kb. egy decis hosszunyaku üvegből igen jó pálinkát ittunk. Apám, aki sohasem márt kocsmában úgymint templomban sem, itt 6 is bejött ugy emlékszem kicsit be is csiccsantott, mert tovább gyalogolván frissebben mozgott és sokat beszélt hozzám német nyelven. Ez lett az első és utolsó hogy apámmal kocsmában is voltam. Hosszú gyaloglás után az ujabb munkahelyünkre érkeztünk. Ellett osztva a fehér sózott szalonna, piszkos ritka zsákból és ugyanilyen zsákokból két-két egy kilógrammos kenyér is páronként. Hallgatott mindenki, de látszott az elkeseredés, mivel az erdőt már mások pocsékul össze-vissza turkálták és csak a gallyak közé került fákat hagyták ott és, ami tükés borkrok miatt elkerültek, na és még a hegy tetején nyomorgó cserfákat. Este lett és laposhelyet keresve lefeküldtünk. Reggel az apám rakta tüz füstje ébresztett. Apa a fazékból áztatott kenyeret gyúrta gombóccá, mivel oly penészes volt a bele, hogy egész kékszinü volt. Apa a penészt kigyurással akarta kipréselni és ehetővé tenni. Rántást tett a fazékba a sós szalonnát felöntötte, a kenyérgombócokat beletett, igy ettük a fősztjét, de elfogyasztottuk, s nem lettünk betegek.